A vörösök Bajnokok Ligája-győzteshez és PL-ezüstérmeshez méltóan rajtoltak az új idényben az újonc Norwich ellen, de talán többet ért volna egy kisebb győzelem.

A Liverpoolnak jutott a nyitómeccs, az újonc Norwich City ellen pedig várható volt egy könnyes siker az Anfielden. Ebbe talán még az is belefért volna, hogy az alig a mindössze másfél hete edzésbe álló Szalah, Firmino, Alisson, Mané négyesből ne csak a szenegáli pihenjen.

Persze utólag mindig jóval okosabb az ember, így pedig, hogy a brazil kapus súlyosnak tűnő sérülést szenvedett az első félidőben, kiváltképp. Alisson egy teljesen ártatlan kirúgás után kapott a lábához.

Le kellett cserélni, így a néhány napja igazolt Adrián máris kapuba állhatott. Ez a 39. percben történt, és ekkor már 3–0-ra vezetett a Liverpool, tehát elképesztően magabiztosan kezdett. Legalábbis a gólok számát tekintve, egyébként volt hiba bőven, a kanárik meg egyáltalán nem voltak olyan rosszak, mint az eredmény mutatja.

Egy öngóllal kezdődött. 1–0

Majd jött Szalah. 2–0

Aztán Van Dijk fejelt egy gólt. 3–0

A kapuscsere után pedig Origi bólintott egyet. 4–0

Négy nulla után sem cserélt Klopp, sőt a meccs végén még Manét is behozta, de szerencséjükre több sérülés nem történt. Kaptak egy gólt, de nem osztott, nem szorzott.

Pukki 4–1

A Premier League 2019/20-as nyitómeccsén:

Liverpool–Norwich 4–1

(Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés