Két statisztikát mutatunk, a gólokra és a gólpasszokra vonatkozóan.

A Liverpool hazai pályán 6–0-ra legyőzte a Leeds Unitedet, már csak három pont a hátránya a listavezető Man. City mögött, és a két csapat még fog egymás ellen játszani a bajnokságban.

A meccsről itt írtunk:

KO a Premier League-ben: hat góllal nyert a Liverpool

Szalah és Mané is duplázott a Leeds ellen, hat góllal nyert a Premier League-ben a Liverpool.

A Liverpool az idei bajnokságban 70 gólt szerzett, héttel többet, mint Pep Guardiola listavezető Cityje, ez meccsenként 2,69 találatot jelent.

A góllövőlistát 19 góllal Mo Szalah vezeti, a második 12 góllal Diogo Jota, a harmadik  11 góllal Sadio Mané. Ha a gólpasszokat nézzük, akkor tízzel Szalah a ligaelső, holtversenyben Trent Alexander-Arnolddal, a harmadik pedig kilenc assziszttal Andrew Robertson.

Vagyis a Liverpool adja a góllövőlista első három helyezettjét, és a gólpasszok terén is három liverpooli van a top háromban.

Mané egyébként azzal, hogy tíz gól fölé jutott az idei szezonban is az angol bajnokság egyetlen olyan játékosa, aki az elmúlt nyolc szezon mindegyikében legalább tízszer betalált.

Ez is érdekelhet:

A 19 éves csere mentette meg a Man. Unitedet a Bajnokok Ligájában

Anthony Elanga hajrában szerzett góljával ikszelt Madridban a Manchester United az Aléticóval.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés