Ötven percig kereste a fogást a Liverpool a Villarrealon, aztán viszont nagyon megtalálta. Ez alighanem döntőt ér.

Semmi kétség, hogy az idei BL-kiírás legnagyobb meglepetése a Villarreal, Unai Emery csapata a Juventust és a Bayern Münchent is kiütötte, és még veretlen az egyenes kieséses szakaszban.

Azt Liverpoolban is lehetett látni, hogy a rendkívül fegyelmezett, állhatatos és alaposan megszervezett védekezésük ellen nem kellemes játszani, nem ízlett a Poolnak sem. Azzal nem vádolhattuk a Villarrealt, hogy élmény lenne nézni a fociját, nagyon vad drukkernek kell lenni ahhoz, hogy őket akarjuk látni a döntőben. Rémes volt az első félidő, mondjuk ki.

Aztán viszont az 53. percben minden megváltozott, de ehhez leginkább a szerencse kellett Klopp csapatának: Henderson beadásába Estupiñán szerencsétlenül lépett bele, így Rulli feje fölött a kapuba hullott a labda.

Ez megtörte a sárgák masszív védekezését, Mané két perc múlva megduplázta az előnyt.

Mivel a Liverpool még csak a kapuja elé sem engedte a Villarrealt, így a kétgólos előny megfelelőnek érezte a hazai csapat, és bár jött pár helyzet, már nem nyomott annyira a Pool. Sem a Juventusnak, sem a Bayernnek nem lőttek egynél több gólt Danjumáék, nincs mitől tartania a párharcot eddig teljesen kontrolláló Liverpoolnak.

A City után tehát a másik angol csapat is nyert a BL-elődöntő első meccsén, vagyis érik a csúcsdöntő, ez a két csapat jelenleg egy lépéssel a többi klub előtt jár.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első meccs

  • Liverpool–Villarreal 2–0
  • Gólszerző: Estupinán (53. – öngól), Mané (55.)

(Fotó: Alex Gottschalk/vi/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés