Megváltoztatta a Nemzetközi Birkózószövetség a világbajnokság végeredményét a súlyos bírói hiba után.

Losonczi Dávid 8:7-re kikapott a török Ali Cengiztől a szeptemberi világbajnokság kötöttfogású 87 kilogrammos döntőjében. A magyar versenyző vereségét egy súlyos bírói hiba okozta, Losonczit egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg. Az eset után a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) vezetősége mindent megtett azért, hogy a nemzetközi szövetség korrigálja a hibás végeredményt. Mivel a sportág jelenlegi szabályrendszerében nincs lehetőség az óvásra, így a végeredmény megváltoztatására nem volt túlságosan sok esély, de végül mégis helyes döntés született.

Hétfőn a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) szerb elnöke, Nenad Lalovics hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, a magyar szövetség elnökét,

hogy a vizsgálat végén megváltoztatták a vb-döntő végeredményét: Losonczi Dávid világbajnoki címet szerzett.

Ugyan hibázott a világbajnoki döntő bírója, de természetesen Ali Cengiz aranyérérmét sem vették el, így a világbajnokságnak végül két aranyérmese lett.

„Pár órája tudom csak a hírt édesapámtól, de őszintén bevallom, megkönnyeztem, igazán szép pillanat volt. Elégtételnek érzem a döntést, mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az igazság utat tört magának. Akkor még nem mondhattam senkinek, örülök, hogy végre beszélhetek róla. Az igazság az, nehéz felfogni, ami történt, hihetetlen kimondani, hogy világbajnok vagyok. Persze, teljesen más így, mintha a szőnyegen lettem volna, és körbe futhatok a magyar zászlóval a győzelmemet ünnepelve. A himnuszról nem is beszélve, de sebaj, majd az olimpián!”

– kommentálta a hírt a friss világbajnok.

(via birkozoszov.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés