Lubics Szilvi negyedik(!) lett a világ egyik legkeményebb futóversenyén, az amerikai Badwater ultramaratonon, ami olyan mintha kemencében vagy szaunában futna az ember.

Hidd el, tényleg nem túloztunk, amikor azt írtuk, hogy ez a verseny olyan, mintha kemencében vagy szaunában futna az ember, ugyanis a kaliforniai Death Valley-ből (Halál-völgyből) startoló mezőnynek 135 mérföldön, azaz 217 kilométeren keresztül akár 50 Celsius-fokkal is meg kell küzdenie – az aszfalt hőmérséklete pedig 90-100 fokos is lehet –, ami ráaádsul rendkívűl erős széllel és a sivatag árnyékmentes, végtelen hosszú utjainak életörlő ingerszegénységével párosul.

A táv és a hőmérséklet félelmetes, nincs vita: emberfeletti erőt kíván. És az sem könnyíti a futók dolgát, hogy összesen 4450 méteres szintkülönbség – ez három emelkedőből tevődik össze – legyűrése után lehet csak célba érni a Whitney-csúcs lábánál.

Frissitőpont nincs, viszont minden versenyzőnek kötelező frissítőautóval és -személyzettel érkeznie, de itt is van egy fontos kitétel: a személyzet közül az egyik embernek teljesítőnek vagy a korábbi években frissítőnek kell lennie.

Ezen az extrém, brutál versenyen lett negyedik a hatszoros spartathlonos (ebből háromszor győztes, kétszer dobogós)

Lubics Szilvi, aki 36 óra, 9 perc, 12 másodperc alatt, és második magyar nőként teljesítette a távot.

Ha nem mondtuk volna még, a szintidő mindössze 48 óra volt.

Lubics Szilvia

Sziasztok! Nemrég értem vissza a versenyről a szállásunkra, és a telefonomat bekapcsolva teljesen meghatódtam. Köszönöm a szurkolást, a sok kedves üzenetet! A versenyről írok majd bővebben. Most csak...

Gratulálunk!

Ahogy Szőnyi Ferenc előtt sem tudunk elégszer kalapot emelni ő ugyanis

Egy magyar emberfeletti teljesítménnyel nyerte meg a világ legdurvább futóversenyét

Ötnapos futóverseny, 480 kilométer az indiai Himalája hágóin, ahol akár egy napon belül 40 fokos hőingással is meg kellet küzdeni. A szintidő 120 óra volt.

(Forrás / fotó: futasrolnoknek.hu, badwater.com / Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
39% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.