Egyre valószínűbb, hogy ismét megszereznek egy hatalmas tehetséget a katalánok. Ezúttal egy svéd középpályás választhatja a Barcelonát.

A pénzhiány és a pénzügyi fair play miatt szinte semmi esélye a Barcelonának, hogy érett, befutott, már bizonyított játékosokat igazoljon, pláne januárban, amikor nemigen járnak le szerződések sem. Szóval marad az, hogy a jövőbe fektetnek.

A saját nevelésű (Gavi, Balde, Yamal, Fermín López) és a spanyol ellenfelektől elhalászott (Pedri) fiatalok mellé külföldről is importálnak tehetségeket. Így érkezett hat éve Araujo, és idén januárban megérkezett talentumnak tartott, már a felnőtt válogatottban is bemutatkozó brazil csatár, Vitor Roque. A megmentőnek tartott támadónak persze idő kell, amíg beilleszkedik, de még csak 18 éves.

Megérkezett Barcelonába a brazil csatár, akitől csodát várnak

A Barcelona használja ki a legpocsékabbul a helyzeteit a topligákban, így aztán prioritás volt, hogy Vitor Roquét már januárban áthozzák Brazíliából.

De ezzel nem végeztek a Barcelona megfigyelői,

ráleltek az egyik legkomplexebb európai fiatalra is: a svéd középpályás, Lucas Bergvall már igent is mondott a Barcának, amely most le akarja zárja a leigazolását, és júniusban érkezne Katalóniába.

Bergvall a Djugarden játékosaként nemcsak technikai, hanem vezetői képességeivel is felhívta magára a figyelmet: 17 évesen a svéd U21-es válogatott kulcsjátékosa. Bergvall rendkívül sokoldalú játékos, aki képes a középpálya minden pontján játszani, leginkább a belső posztokon, 8-asban és a 10-esben, de képes a középcsatár mögötti second striker szerepre és akár védekező középpályást is játszik.

Van is bőven érdeklődés iránta, az Eintracht Frankfurt, a Juventus és az Inter is vinné, de neki a Barça a prioritása. 10 millió euró lehet a végső ára.

Xavi bocsánatot kért a szurkolóktól, továbbra is bízik magában és a Barcában

Volt miért bocsánatot kérnie a Real Madrid elleni meccset követően a Barcelona edzőjének.

Lewandowski úgy érzi, három vagy négy év még benne van

A mostani formája alapján meglepő lenne, ha ezeket az éveket a Barcelonában játszaná le.

(Fotó: Michael Campanella/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés