A Marca szerint Luis Enriquének egy hónap után elege lett a Paris Saint-Germainből.

A BL-győztes spanyol edzőt nagyjából egy hónapja nevezték ki a Paris Saint-Germain élére.

A Marca információja szerint azonban már egy hónap után távozna a spanyol válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A PSG-nél továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak. A legnagyobb kérdőjel még mindig Mbappé jövője. A klub legértékesebb játékosa nem hosszabbít, de közben el sem tudják adni, és ha ez így marad, akkor jövő nyáron ingyen megy a Real Madridba.

A spanyol források szerint Enrique abban reménykedett, hogy a mostaninál valamivel nyugodtabb körülmények között kezdheti meg a munkát, de az első hónap tapasztalatai egyáltalán nem voltak pozitívak, így komolyan fontolóra veszi a távozás lehetőségét.

Közben megszólalt a klub szóvivője is, aki nevetségesnek nevezte a pletykákat.

Összefoglalva tehát semmi meglepő nincs, a PSG-nél továbbra is leginkább az a biztos, hogy semmi sem biztos. Sem Mbappé helyzete, most pedig úgy tűnik, hogy Enrique jövője sem.

Ez is érdekelhet:

Igent mondott a PSG-nek a Barcelona világbajnoka

Hirtelen már nem akar Barcelonában maradni.

Kirúghatják a PSG csapatkapitányát, miután Mbappéról nyilatkozott

Nem tetszett a nyilatkozata a PSG vezetőségének.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés