Az angol média másfél héttel az Európa-bajnokság után arról ír, hogy az angolok egyik legjobbja három meccsen keresztül törött bordával játszott.

A The Guardian szerint Shaw a Németország elleni nyolcaddöntőben sérült meg, ezután végig törött bordával játszott.

A Man. United védője a torna egyik legjobb futballistája volt, összesen három gólpasszt osztott ki, az olaszok elleni döntőben ő szerzett vezetést Angliának – végül Olaszország lett az Európa-bajnok.

Komoly teljesítmény, amit Shaw véghez vitt, most azonban már az a kérdés, hogy klubjában, a Manchester Unitedben mikor léphet pályára, ezt egyelőre nem tudni, elképzelhető, hogy a szezonrajtra nem lesz bevethető a 26 éves futballista.

Az MU közben aktív a transzferpiacon, Jadon Sanchót már megvette a klub, és egyre közelebb a Raphael Varane-nal történő megegyezés is.

Varane jelezte Madridban, hogy nem kíván a csapatnál maradni, kész elfogadni az MU ajánlatát

Mr. Megbízható Átigazolási Hírek, azaz Fabrizio Romano hozta le a sztorit, és ha ő lehozta, akkor azt gyakorlatilag tényként lehet kezelni.

(via; Fotó: The Sun)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
0% Igen, tetszett.
0% Igen, de csalódás volt.
0% Még nem, de megnézem.
0% Szerintem ez most nekem kimarad.