Utolsó meccsén a rivális olaszokkal játszott döntetlent a férfi vízilabda-válogatott.

Az első negyed végén egy, félidőben kétgólos volt a magyar előny. Kemény csata, taktikai harc és kevés gól jellemezte a meccset, amelyen az utolsó negyed előtt is kettővel vezettek Varga Dénesék. Az utolsó negyedben azonban nem tudott gólt szerezni a magyar válogatott, az olaszok viszont kettőt is, 5–5-ös döntetlen lett a végeredmény. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar válogatott a csoportja harmadik helyén zárt, a negyedöntőben a horvátokkal vagy a spanyolokkal játszik.

„Nagyon tetszett a védekezésünk, és az a tűz is, ahogyan egymásért és a csapatért harcoltak a játékosok, ugyanakkor az emberelőnyös szituációk sajnos még mindig nem ülnek úgy, ahogyan én azt elképzelem.

Egyik csapat sem jön majd feltett kézzel, és egyébként is két nagyon jól felkészített gárdáról van szó. A csúcsformát amúgy is a negyeddöntőre terveztük, ezért bízom benne, hogy két nap múlva már nem csak védekezésben, hanem a játék minden elemében ott tartunk majd, ahol szeretnénk”

– nyilatkozta a meccs után Märcz Tamás szövetségi kapitány.

Összefoglaló:

Férfi vízilabda-torna, B-csoport

Magyarország–Olaszország 5–5 (2–1, 2–1, 1–1, 0–2)

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
19% 4-7 éve
17% 8-10 éve
40% +10 éve