Kisorsolták a 2024-25-ös Nemzetek Ligája-csoportkört. A magyar válogatott nem került könnyű csoportba, de könnyebbe, mint az előző kiírásban.

Az előző Nemzetek Ligája meglepetésválogatottja a magyar volt. Marco Rossi csapata Olaszországgal, Németországgal és Angliával került egy négyesbe. Előzetesen a papírforma azt diktálta, hogy minden pont bravúr lesz, végül a magyar csapat friss feljutóként 10 pontot szerzett, az olaszok mögött második lett a csoportjában, Angliát kétszer, Németországot egyszer győzte le, a legemlékezetesebb győzelem az angliai 4–0 volt.

Egy éve annak, hogy sokkolta a futballvilágot a magyar válogatott

Egy éve annak, hogy Wolverhamptonban négyet rúgott Angliának a magyar válogatott.

A magyar csapat második kalaposként várta a 2024-25-ös kiírás sorsolását, és végül Hollandiával, Németországgal és Bosznia-Hercegovinával került egy négyesbe.

Nehéz csoportot kapott a válogatott, de ebben semmi meglepetés nincs, és akár lehetett volna nehezebb is.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában is megkapta a németeket

Kisorsolták a Nemzetek Ligája csoportkörét.

A sorsolás után Marco Rossi úgy fogalmazott, hogy „Hollandia és Németország a papírforma szerint jobb csapat nálunk, míg a bosnyákok ellen kiegyenlített erőviszonyokra számíthatunk. A papírforma azonban nem mindig igazolódik be a pályán, minden mérkőzésen születhet meglepetés”.

Rossi a Nemzetek Ligája-sorsolásról: A papírforma nem mindig igazolódik be a pályán

A magyar szövetségi kapitány elmondta, mit gondol a Nemzetek Ligája sorsolásáról.

A hollandok szövetségi kapitánya, Ronald Koeman örült a sorsolásnak, de a magyar csapatról elismerően beszélt:

„Érdekes csoportot kaptunk. Vegyük például Magyarországot. Kiválóan teljesít a nemzeti csapatuk az elmúlt években, biztosan nem lesz sétagalopp velük játszani”

– mondta Koeman.

A holland szövetségi kapitány szerint nem lesz sétagalopp a magyar válogatottal játszani

Ronald Koeman elégedetten nyilatkozott a Nemzetek Ligája-sorsolás után, ugyanakkor tisztelettel is beszélt a csoport két kisebb csapatáról.

Míg a németek szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann nem igazán foglalkozott a sorsolással. Ez érthető, a németek hazai Eb-n játszanak idén (egy csoportban vannak Magyarországgal), Nagelsmann szerződése pedig a torna után lejár, így az sem biztos, hogy ő lesz a szövetségi kapitány ősszel.

Magyarország szeptember 7-én kezdi meg a Nemzetek Ligáját,

idegenben a németek ellen, majd három nappal később jön a papíron legkönnyebb meccs, a hazai bosnyákok elleni. Októberben is két meccs vár a csapatra, a hollandok elleni hazai és a bosnyákok elleni idegenbeli. A csoportkört novemberben zárja a válogatott, előbb Hollandiába megy, majd a németeket fogadja itthon.

A magyar válogatott programja a Nemzetek Ligájában

1. forduló (szeptember 7.):
Németország–Magyarország

2. forduló (szeptember 10.):
Magyarország–Bosznia-Hercegovina

3. forduló (október 11.):
Magyaország–Hollandia

4. forduló (október 14.):
Bosznia-Hercegovina–Magyarország

5. forduló (november 16.):
Hollandia–Magyarország

6. forduló (november 19.):
Magyarország–Németország

Az erőviszonyokról egyelőre nehéz beszélni. Egyértelmű, hogy mind a négy válogatott számára az Európa-bajnokság az év legfontosabb tornája.

A németek hazai közönség előtt fognak játszani, az elmúlt időszakban nem igazán jöttek az eredmények, így extrán nagy lesz a nyomás Nagelsmann válogatottján. Hollandia nincs ott a közvetlen favoritok között, de a holland válogatottnak is jól jönne már egy jó eredmény egy nagy tornán. Magyarország most már nem csak azért megy az Eb-re, hogy ott legyen, a továbbjutás ugyan bravúr lenne, de egyáltalán nem tűnik elérhetetlen eredménynek, sőt. A bosnyákok egyelőre nem jutottak ki az Eb-re, de van még esélyük a pótselejtezőben, ahol először márciusban Ukrajnát kell kiejteniük.

Ha az eddigi eredményeket nézzük – ami leginkább csak érdekesség –, akkor megállapítható, hogy a bosnyákokkal játszott a legkevesebb alkalommal a magyar csapat. Legutóbb a 2008-as Eb-selejtezőn találkozott a két válogatott, akkor mindkét meccset Magyarország nyerte (1–0-ra itthon, 3–1-re idegenben), ezt leszámítva még két barátságos meccset játszott a két nemzet, mindkettő 1–1 lett.

A hollandok ellen ennyire már nem jó az örökmérleg, 17 meccsből mindössze ötöt nyert meg a magyar, kettő lett döntetlen, 10 alkalommal a hollandok nyertek, legutóbb az emlékezetünkben azóta is rémálomként élő meccsen Hollandiában 8–1-re győztek vb-selejtezőn a hazaiak. Hollandia ellen egyébként pocsék Magyarország mérlege az utóbbi időben, a legutóbbi hat meccsen 34 gólt kapott a magyar csapat és csak hetet rúgott.

Németországgal az előző Nemzetek Ligájában is találkozott Marco Rossi válogatottja és az Eb-csoportkörben is fog, ahogy az előző Eb-n is volt német–magyar meccs. A legutolsó három meccsen veretlen a magyar csapat, az örökmérleg is szoros, kilenc alkalommal nyert Magyarország, nyolcszor a németek, nyolc alkalommal pedig döntetlen lett a végeredmény.

A Nemzetek Ligája lebonyolítása megújul idén, most már nem csak az első és az utolsó helynek lesz tétje a csoportban. A csoport első és második helyezettje egy kétmeccses párharcban dönti majd el, hogy melyik válogatott jut a négyes döntőbe. A csoportutolsó automatikusan kiesik a B-ligába, míg a csoportharmadik egy B-ligás csoportmásodikkal fog megküzdeni az elitligás helyért.

Hányadik helyen végez a csoportjában a magyar válogatott?

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

Pozitív doppingtesztet produkált a Chelsea 70 millió eurós melléfogása

Teniszeredménnyel és óriási góllal gálázott az Inter

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés