Csütörtökön már a döntőért játszanak a magyar lányok.

A magyar női vízilabda válogatott nem könnyen, hullámzó teljesítménnyel jutott be a legjobb nyolc közé az olimpián: ikszeltünk az oroszokkal, csodával határos módon legyőztük az abszolút favoritnak tartott amerikaiakat, valamint a házigazda japánokat, majd (kínos) vereséget szenvedtek Kínától.

A negyeddöntőben Hollandia következhetett, ahol szoros csatában, de – remek védekezésüknek és gólszerzési hatékonyságuknak – köszönhetően

magabiztos játékkal 14–11-es győzelmet arattak a magyar lányok, ezzel pedig ott vannak az elődöntőben.

Női vízilabda, negyeddöntő

Hollandia–Magyarország 11–14 (3–4, 4–4, 2–2, 2–4)

A címvédő, sorozatban harmadik aranyára hajtó amerikai, valamint az Európa-bajnok spanyol csapat is bejutott a négy közé a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, előbbi Kanadát, utóbbi Kínát győzte le.

Magyarországra a spanyolok várnak a csütörtöki elődöntőben.

Eddig elég jó napunk van az olimpián:

Elképesztő magyar siker az olimpián: kettős magyar győzelem kajak egyesben

Szenzációs magyar siker, Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren.

Újabb magyar érem az olimpián: Berecz Zsombor ezüstérmet nyert vitorlázásban

A mai nap negyedik magyar érmét szerezte Berecz Zsombor.

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra olimpiai bronzérmes 500 méteren

Óriási csatában szerzett bronzérmet a magyar kettős, megelőzve a mezőny másik magyar párosát.

Testvére után Lőrincz Viktor is olimpiai döntős kötöttfogású birkózásban

Megvan a finálé, és sokkal simábban, mint az várható volt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában