A női BL-döntő, az Európa-liga-döntő, a Szuperkupa-döntő és az Európa-bajnokság után most a Bajnokok Ligája legfontosabb meccse a cél.

A november 15-i határidőre

benyújtotta hivatalos pályázati anyagát a Magyar Labdarúgó Szövetség az UEFA-hoz a 2026-os vagy a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornának kedden kiemelte: a következő két megpályázható finálé a 2026-os és a 2027-es volt, ezek lebonyolítására Magyarországról, valamint Olaszországból érkezett szándéknyilatkozat korábban az UEFA-hoz. A november 15-i határidőig mindkét jelentkező ország beadta a hivatalos pályázati anyagot, melyeket februárra értékel ki az európai szövetség, egyúttal észrevételeket, javaslatokat is megfogalmaz addigra. A két BL-döntő rendezőjét jövő májusban jelenti be az UEFA.

Ahogyan azt már Csányi Sándor korábban kijelentette, az MLSZ-nek az egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy rangos nemzetközi futballmérkőzéseket hozzunk Magyarországra, és a magyar szurkolók testközelből láthassanak sztárjátékosokat, rangos összecsapásokat

– mondta Sipos Jenő, aki kiemelte, a Puskás Aréna abból a szempontból is remek létesítmény, hogy a város közepén található, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.

A 2024-es finálét a londoni Wembley Stadionban, a 2025-öst pedig a müncheni Allianz Arénában rendezik.

Guardiola agyba-főbe dicséri a Puskás Arénát

Rajong a budapesti aréna gyepszőnyegéért.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve