Jobbak voltunk az oroszoknál, de a büntetőpárbajt ők nyerték, így övék a bronz is.

Miután a lányok az elődöntőben nagyon simán kikaptak a címvédő amerikaiaktól, maradt nekik a bronzmeccs, vagyis jöhettek az oroszok.

Egyáltalán nem játszottunk rosszul, sőt, támadásaink veszélyesek voltak, jól használtuk ki az emberelőnyöket, mondjuk védekezésünk nem volt az igazi az első félidőben, mintha túl izgultunk volna ezt a meccset. A harmadik negyedben aztán feljavult a kapusteljesítményünk és a védekezésünk is, és ez billentette a javunkra a meccset egészen a rendes játékidő utolsó másodpercéig, ekkor egyenlítettek ki az oroszok (12–12), majd a büntetőpárbajt és a meccset megnyerték (19–18).

Vagyis sorozatban három olimpián is elbuktuk a bronzmeccset női vízilabdában.

A fiúk szombaton a az ötödik helyért játszanak a görögökkel (a csoportkörben ikszeltünk velük), de egy kicsivel most minket tartanak esélyesebbnek.

Magyarország–Oroszország 12–12* (3–3, 3–4, 3–1, 3–4)
*Büntetőkkel: 18–19 (6–7)

(Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.