A Bajnokok Ligájából drámai módon búcsúzott hét közben a Manchester City, az angol bajnoki címhez azonban egy lépéssel közelebb került.

A City a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágón a rendes játékidő utolsó perceiben két gólt is kapott, majd hosszabbítás után búcsúzott.

Akár meg is törhetett volna a madridi eredmény után Guardiola csapata, de nem ez történt, és a hetet végül úgy zárta, hogy közelebb került az angol bajnoki cím megszerzéséhez.

Szombaton a Liverpool és a Tottenham ikszelt, vasárnap este a City öt góllal, könnyedén legyőzte a Newcastle-t. Így a Citynek két ponttal nőtt az előnye a Premier League-ben, három körrel a vége előtt három ponttal vezet a Pool előtt.

A Man. Cityből Sterling duplázott, az angol mellett Rodri és Foden talált még be a Newcastle kapujába.

Sterling első gólja:

A második:

Foden találatáért katt ide, Rodri góljáért ide.

Ez is érdekelhet:

„A Man. Citynek és a PSG-nek nincs meg a megfelelő mentalitása a BL-győzelemhez”

Ha egy ötszörös BL-győztes mondja ezt, akkor talán érdemes komolyan venni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.