A válogatott szünet benyújtotta a számlát a Manchester Citynél is.

Az angol bajnoki cím szempontjából kiemelten fontos meccset játszik vasárnap a Manchester City, a címvédő a listavezető Arsenalt fogadja a Premier League 29. fordulójában.

A meccs előtt van miért aggódnia Pep Guardiolának, hiszen több alapember esetében is kérdéses, hogy pályára léphet-e hétvégén.

A csapatkapitány Kyle Walkert combfájdalmak miatt kellett lecserélni az angol–brazil felkészülési meccsen, John Stonesnak pedig bokafájdalmak miatt kellett kihagynia a meccset. A svájci Manuel Akanji és a portugál Matheus Nunes szintén kisebb sérülést szedett össze a válogatott szünetben, főleg előbbi a fájó a City szempontjából, Nunes nem számít alapembernek. A kapus Ederson egy korábbi sérülésből nem épült fel még teljesen, Kevin De Bruyne és Jack Grealish szintén nem teljesen egészséges, így az ő esetükben is minimum kérdéses, hogy pályára léphetnek-e vasárnap.

A City jelenleg harmadik a Premier League-ben, de mindössze egy pontra van lemaradva az első és második Arsenal–Liverpool kettőstől.

Ez is érdekelhet:

A spanyol és az angol liga gyakorlatilag különböző sportágak a City középpályása szerint

Rodri 2019-ben igazolt a Premier League-be, azóta már annyira felvette a ritmust, hogy a világ legjobb hatosa lett. De kellett neki idő.

Cancelo: Hazudtak! Soha nem voltam rossz csapattárs

A Barcelonánál játszó portugál védő úgy érzi, a City hálátlan volt vele.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
40% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés