Viszonylag nehéz úgy hosszútávon sikeresnek lenni, ha egy csapatnak nem rúgnak gólokat a támadói.

Erik ten Hag az első szezonjában a dobogóig vezette a Manchester Unitedet a Premier League-ben és egy trófeát is nyert – a Ligakupát – az előző idényben a Uniteddel. A mostani szezonban a várt előrelépés helyett azonban masszívan alulteljesít eddig az MU, Ten Hag jelenleg azért küzd, hogy megtartsa az állását.

A United hétvégén a bajnokságban a Citytől kapott ki 3–0-ra, hétközben pedig a Newcastle verte három góllal a hazai csapatot az Old Traffordon, hasonló blamára a Man. United szempontjából 61 éve nem volt példa.

Ismét hármat kapott, simán kiesett a Manchester United

Zsinórban másodszor kapott ki három góllal hazai pályán a Manchester United.

Az MU tíz forduló után öt győzelemmel és öt vereséggel nyolcadik a bajnokságban, mindössze 11 gólt szerzett a csapat, de kapott 16-ot. A klub jelenleg több sebből vérzik, bővebben erről néhány hete írtunk:

Akkora a káosz a Manchester Unitednél, hogy azt már szarviharnak is lehetne nevezni

Nem lehet egyszerű most a Manchester United edzőjének, de főleg a szurkolójának lenni.

A Sky Sportson megjelent egy statisztikai mutató, ami nem magyarázza meg a United gyenge szereplését, de rámutat az egyik problémára. Arra, hogy a csatárok szinte gólképtelenek.

10 forduló után egyetlen gólt szerzett MU-támadó a Premier League-ben (Rashford), ez pedig az egész liga leggyengébb statisztikai mutatója a csatárokat vizsgálva.

A listát vezető Newcastle támadói eddig 20 gólt szereztek, a Liverpoolnál 19, a Brightonnál 16, a Manchester Citynél 14 ez a szám. És van a Man. United az egy góljával, aminél még az eddig nyeretlen és utolsó Sheffield is jobban áll.

Ez is érdekelhet:

Carragher szerint senki nem tudja megmagyarázni a Manchester United fociját

A Liverpool korábbi játékosa a manchesteri derbi után próbálta elemezni a United játékát.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve