Elszórakozta a ziccereket a Mancheser City, de a francia védő besegített két gólpasszal.

Guardiola a rutin mellett döntött hátul, García helyett inkább Fernandinhót állította Laporte mellé, a támadósor harmadik tagja pedig inkább egy középpályás volt, nem Mahrez és nem is Bernardo Silva kezdett, hanem Foden.

De emellett azt is zseniálisan kitalálta Guardiola, hogyan lehet megfogni a Realt: olyan letámadást küldött a madridi középhátvédekre, hogy azok azt sem tudták, milyen rendezvényen vannak. De az emberei a helyzetek nagy részét elflegmázták, amit nem kalkulálhatott be a katalán tréner, így öregedett pár évet.

A továbbjutás viszont meglett, mert a Madrid francia védője, Raphaël Varane alaposan besegített a hazaiaknak – élete legpocsékabb meccsét játszotta, totálisan összeroppant a presszing alatt. A BL- és vb-győztes bekk gyakorlatilag két gólpasszt adott a City támadóinak.

Az első gólnál csak közvetett módon, mert Gabriel Jesus adta a konkrét asszisztot Sterlingnek.

De a City második találatánál már tényleg ő indította Gabriel Jesust.

Közben Benzema még felvillantotta a reményt a Realnak, de sokáig nem pislákolt.

A Manchester City oda-vissza verte a Real Madridot, Guardiola lemeccselte Zidane-t, így viszonylag könnyedén jutottak a legjobb nyolc közé.

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó

Manchester City–Real Madrid 2–1

Összesítésben: 4–2-vel, kettős győzelemmel a City jutott tovább.

(Fotó: Dave Thompson/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

Pozitív doppingtesztet produkált a Chelsea 70 millió eurós melléfogása

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés