Ment a szokásos faszméregetés négy centiről, amikor is Plant a szájára vette ellenfele anyját.

Az ősz egyik legjobban várt bokszmeccsén a mexikói Saúl Canelo Álvarez a Bokszvilágtanács (WBC), a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) öveit teszi kockára, míg az amerikai Caleb Plant a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-címét dobja be a közösbe nagyközépsúlyú kategóriában, írja az MTI.

A novemberi meccs előtt persze komoly, izgalomba hozó sajtótájékoztatókat tartanak, ami most igencsak elfajult. Álvarez és Plant szokásos módon farkasszemet néztek, közben persze Proustot idéztek egymásnak, ám egyikük, történetesen Plant kizökkent a szerepből és kurvaanyázott egyet. Álvarez persze azonnal ellökte néhány mádáfákká kíséretében, mire az amerikai visszalépett és eleresztett egy balhorgot, ám a fél fejjel kisebb mexikói elhajolt és azonnal vissza is ütött.

A provokáló Plant nem jött ki jól az ütésváltásból, mivel a válaszütés után összetört az napszemüvege – aminek használata természetesen feltétlenül indokolt egy zárt térben rendezett eseményen –, a jobb szeme alatt pedig szétnyílt a bőr.

Álvarez egyébként 56 győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedett, Plant viszont 21 profimeccs után is hibátlan. A két dühös izomember november 6-án a Las Vegas-i MGM Grandben mérkőzik meg egymással a négy legnagyobb prof bokszszervezet címeinek egyesítéséért.

Álvarez sztorija egyébként roppant érdekes:

15 évesen jégkrémet árult, 30 évesen már milliárdos

A világ egyik legjobban kereső sportolója jelenleg.

(Fotó: Ronald Martinez/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés