A nyáron úgy szórta a pénzt az AC Milan, mintha nem lenne holnap, most pedig úgy tűnik, hogy elfogyni látszik a lendület a lóvé.

A klub tulajdonosa, Li Jung-hung új befektetőket keres, ami elég meglepő azok után, hogy néhány hónapja úgy tűnt, anyagilag erős lábakon áll a Milan, ami majd az eredményeken is meglátszik.

Li 740 millióért vette meg a klubot, majd 180 millió eurós kölcsönt vette fel, hogy kifizesse a tartozásokat és a játékosok fizetését. És a nyáron az igazolásokra is nagyon sokat költött, Bonucci, André Silva, Calhanoglu, Musaccio, Rodríguez és Conti is érkezett többek között – több mint 150 millió euróba kerültek.

Kínában nemrég a kormány szigorított a külföldi befektetésekkel kapcsolatos szabályozásokon, ami szinten nem segíti a tulajt. Aki olasz és kínai befektetőket akar a klubhoz csábítani.

A Milan egyébként hat forduló után hatodik a bajnokságban, kétszer kikapott, négyszer nyert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.