A Nemzeti Sportnak mondta el az ukrán szakember.

„Aláírtuk a szerződés felbontásáról szóló dokumentumokat. Továbbra is értetlenül állok a dolgok előtt, rendkívül szomorú vagyok a történetek miatt. Remekül éreztem magam a Ferencvárosnál, szép sikereket értünk el”

– mondta Szerhij Rebrov a lapnak.

Szerhij Rebrov 2018 augusztusában vette át a Fradit Thomas Dolltól, 133 tétmeccsen vezette a zöld-fehéreket, mindhárom idényében bajnoki címet nyert. Emellet az Európa-liga-, majd a Bajnokok Ligája-csoportkörébe is elvezette a csapatot, vagyis a klub történetének egyik legsikeresebb edzője volt.

Megreformálta a Fradit és Európába vezette:

Szerhij Rebrov egy hidegvérű, európai gyilkost faragott a Fradiból

Az FTC idén kiütötte a svéd és a skót bajnokot is a BL-ből, így már nem dughatjuk kishitűen a fejüket a homokba: ez a Fradi tényező lett. De mitől?

Az utódja már megvan:

Megvan a Fradi új edzője?

Ezek szerint nem jutnak dűlőre Rebrovval.

Komoly örökséget hagy maga mögött:

„Rebrov olyan nekünk, mint egy isten, meghalnánk érte”

A német balbekk még évekig maradna a Fradiban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
26% 4-7 éve
7% 8-10 éve
48% +10 éve