Már az is elég szürreális volt, amikor néhány hónappal ezelőtt bejelentették, hogy a híres-neves Dinamo Breszt új elnöke nem más lesz, mint Diego Maradona, de az argentin legendának még ezt is sikerült überelnie azzal, ahogyan megérkezett az új csapatához.

Hát igen, ahogy Diego érkezik, úgy nem érkezik senki, de igazból már az is szép dolog tőle, hogy ténylegesen elutazott Fehéroroszországba ahelyett, hogy csak megadta volna a bankszámlaszámát, ahova a pénzt utalhatják neki a reklámért cserébe.

Sokat utaznia mondjuk nem kellett, hiszen nemrég még az oroszországi világbajnokságon dobta fel az unalmasabb meccseket a szórakoztató magánszámaival. Maradona az érkezése után azt nyilatkozta, hogy "ő akar lenni a Dinamo Breszt valaha volt legnagyobb elnöke", ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen a breszti csapat jelenleg csak a hetedik helyen áll a bajnokságban, az Európa Ligában (amiben kupagyőztesként indulhatnak) pedig még soha nem sikerült meccset nyerniük. Talán majd most.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon