Az első hírek szerint inkább csak elővigyázatosságról volt szó, nem súlyos Szoboszlai Dominik sérülése.

A magyar válogatott az Eb előtti utolsó barátságos meccsén az első félidőben rúgott három góllal legyőzte Izraelt. A győzelmet némiképp beárnyékolta, hogy Szoboszlai Dominikot combfájdalmak miatt le kellett cserélni.

Simán legyőzte a válogatott Izraelt, de Szoboszlai megsérült

Remekül sikerült a főpróba az Európa-bajnokság előtt, de reméljük, nem súlyos Szoboszlai és Styles sérülése.

A meccs után Szoboszlai megnyugtatott mindenkit, úgy fogalmazott, hogy „kicsit beállt a lábam, nem akartam kockáztatni”.

Később Marco Rossi szövetségi kapitány is arról beszélt, hogy nem nagy a baj:

„Dominiknál inkább csak fáradtság volt, ő elég intelligens volt, hogy felmérje a helyzetet.”

Rossi a másik sérülés miatt lecseréltről, Stylesról azt mondta, hogy a középpályás kapott egy rúgást, és egyelőre nem tudják, mennyire súlyos a sérülés.

A magyar válogatott június 15-én Svájc elleni kezdi meg az Európa-bajnokságot, négy nappal később a házigazda Németországgal, az utolsó fordulóban pedig Skóciával játszik majd.

Ez is érdekelhet:

Marco Rossi abban bízik, hogy az Eb-n ismét sikerül felborítani a papírformát

Szerinted továbbjut a csoportból a magyar válogatott?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés