A meglepő és sima Fehérvár-vereség után a Mol edzője teljesen értetlenül állt a látottak előtt.

A tartalékos MTK győzte le a bajnoki címre hajtó Mol Fehérvárt 3-1-re, esélyes sem volt Márton csapatának.

„Részünkről botrányos teljesítményt nyújtottunk, rendkívül csalódott vagyok a hozzáállásunk miatt, ez egyszerűen elfogadhatatlan. Az nem lehet, hogy az ellenfél jobban akarja a győzelmet nálunk. Amikor úgy kezdesz egy meccset, hogy azt hiszed, a cipő elég, akkor nehéz váltani.”

Aztán elmondta az NB I-es közhelyet, hogy a játékban benne van a vereség, és ki is lehet kapni, csak a hogyan nem mindegy. Úgy érezte, a mérkőzés előtt semmi jel nem utalt arra, amit a pályán láttak.

„A terv egy agresszív támadófutball volt, de ezt sétálgatva nem lehet kivitelezni.

Mindenki úgy játszik, ahogy hagyják, sajnos mi ma este csak asszisztáltunk a pályán. Ez a teljesítmény nem jellemző a csapatra, a mai hozzáállás számomra is egy váratlan dolog, azon kell dolgoznunk, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő. A többség ma nem úgy állt a mérkőzéshez, ahogy kellett volna, a többiek meg ilyenkor elvesznek, ez egy csapatjáték.

(Fotó, forrás: molfehervarfc.hu)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés