Egy évvel ezelőtt balhé miatt félbeszakították a meccset, most végigment, Mayweather nyert.

Floyd Mayweather 47 évesen is vállal bemutatómeccseket, legutóbb John Gotti III ellen lépett ringbe. Gottinak van minimális múltja bokszban és MMA-ban is, de leginkább azért ismert, mert az unokája a korábbi maffiavezérnek, John Gottinak.

A Mayweather–Gotti párosítást eredetileg tavaly júniusban hozták össze, de akkor balhéba fulladt a bunyó, miután a bíró leintette a meccset, majd a ringbe beszaladtak olyan arcok, akiknek nem ott lett volna a helyük.

Mayweather a korábbi maffiavezér unokájával bokszolt, masszív balhé lett a vége

Pillanatok alatt ellepték a ringet olyan személyek, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott.

Most is volt egy kisebb balhé, a második menetben Mayweather elégedetlen volt a bíróval, ezért egyszerűen lecseréltette. A meccset egyébként pontozással nyerte meg, de mivel hivatalosan bemutató meccs volt, nem került be a mérlegébe.

Ez is érdekelhet:

Uszik elmondta, ki volt az az ellenfele, aki Furynál és Joshuánál is nagyobbat ütött

A vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok szerint olyan volt, mintha baseballütővel kapott volna egyet.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés