Izgalmas átigazolási háromszög van kialakulóban, melyben a Real Madrid kegyetlenül odacsaphat a Barcelonának.

Ebből a kavarodásból is a Barca jöhet ki rosszul, Madridban viszont duplán örülhetnének. Az As azt írja a katalán Sport információira hivatkozva, hogy a következő körforgás van alakulóban, amely nem is kör, hiszen a Barcelona végig körön kívül figyel, sőt szűköl a sarokban. Röviden a lényeg:

Kylian Mbappé akkor mégis elérhető lehet a Real Madridnak, amennyiben Antoine Griezmann a PSG-hez ír alá.

Ez ugye a Realnak a legjobb, mert megszerzik a világ legtehetségesebb támadóját, aki tíz évre megoldja a csatárgondokat, miközben a Barcelona lecsúszik az egyik legfontosabb kiszemeltjéről. Mi több, helyette Mbappét sem tudja megszerezni. (És egyébként már Jovicot sem, aki először került szóba, mint Suárez-helyettes.)

A PSG sem örülhet felhőtlenül, hiszen Mbappé egy ikon lehetne náluk, mivel már most is ő az első számú játékos, hiába van ott Neymar is. Ám a francia úgy érzi, nem becsülik meg eléggé. Így aztán dobbanthat. De ők legalább szereznének helyette egy másik világbajnok csatárt.

A Barcelona meg ismét kereshet egy másik csatárt.

„A Barcelona veszélyben van, szemtanúi lehetünk egy nagy klub hanyatlásának”

A beIN Sports híres kommentátora tűpontos, de nem túl kíméletes véleményt formált a Barcelonáról.

(Fotó: Jeroen Meuwsen/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés