Kérdéses Mbappé játéka, már ez pozitívum a PSG szempontjából, hiszen eddig úgy tűnt, nincs esélye arra, hogy játszik.

Folytatódik a BL-szezon, a nyolcaddöntők első napján ráadásul az egyik legnagyobb rangadót láthatjuk, Párizsban fogadja a Bayern Münchent a Paris Saint-Germain.

Két hete a Montpellier elleni bajnokin le kellett cserélni Kylian Mbappét, majd később kiderült, néhány hétre lesérült, nem játszhat a Bayern München elleni párharc első meccsén. Nem sokkal később Messi is megsérült, így egy rövid ideig úgy tűnt, egyik klasszis sem léphet pályára az odavágón.

Most azonban sokkal jobb híreket kapott a PSG. Messi – akinek kevésbé tűnt súlyosnak a sérülése – szinte biztosan pályára lép, és már arra is van reális esély, hogy Mbappét is láthatjuk. A francia világbajnok hétfőn együtt edzett a csapattal, később a csapat edzője, Christophe Galtier elmondta, az Mbappétől kapott visszajelzések nagyon pozitívak voltak.

„Elképesztő munkát végzett azért, hogy megadja saját maga számára a legnagyobb esélyt arra, hogy pályára lépjen. A legésszerűbb döntést fogom meghozni, az első, akit meghallgatok az Kylian lesz.

Ha ott lesz a keretben, játszani is fog. Csak úgy nem fog a kispadon ülni”

mondta a francia edző.

A PSG és a Bayern kedd este 21 órától játszik egymás ellen. A nap másik meccsén a Milan fogadja a Tottenhamet.

Ez is érdekelhet:

A Real Madrid most már egymilliárd eurót sem sajnál Mbappéért

Az olasz sajtó szerint a Real Madrid olyan csomagot készül összerakni Mbappéért, amilyet eddig még nem láttunk.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés