Ahogy azt már megírtuk, Kylian Mbappé nem volt túl szerencsés a Montpellier elleni bajnoki meccsen, két tizenegyest is hibázott, majd megsérült. Most kiderült, hogy még nagyobb a baj.

A 24 éves világbajnok klasszist 21 perc után le kellett cserélni, miután a combjához kapott, ez pedig nem nézett ki jól két héttel a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő előtt. Mostanra kiderült, hogy valóban volt ok az aggodalomra, ugyanis

Kylian Mbappé körülbelül három hétig nem játszhat, így kihagyja a Bayern elleni párharc első meccsét február 14-én.

A március 8-ai, müncheni visszavágón minden bizonnyal már játszhat Mbappé, de így komoly hátrányt jelent ez a PSG-nek, amelynek idén egyértelműen a Bajnokok Ligája-győzelem a célja.

Még több PSG:

Mbappé két tizenegyest is kihagyott, majd lesérült

Pocsék meccse volt a francia világbajnoknak.

Hagyatéképítés a PSG-nél, avagy mi az, amit nem lehet pénzért megvenni

Kimpembe kellemetlen sztorija segít nekünk megérteni, hogy a PSG miért egy összevásárolt csapat továbbra is, és miért nem tud ennél igazán többé válni.

(Fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés