Ez remek hír, vele azért minden kicsit érdekesebb.

Zlatan Ibrahimovic még nincs tökéletes állapotban, ráadásul le is mondta a válogatottságot, azonban most mégis résnyire kinyitotta az ajtót. A Manchester United csatára már nem zárja ki, hogy a nyári világbajnokság idejére felfüggessze visszavonulását.

Az ajtót nem zártam be”– mondta Ibra, aki 62 gólt szerzett 116 válogatott mérkőzésen.

A svéd szövetség főtitkára, Hakan Sjöstrand is elmondta újságíróknak, hogy: „Úgy gondolom, egy friss és motivált Zlatan minden szinten hozzá tudna adni a csapat teljesítményéhez.”

Hiányzik a válogatott, amiben 20 évig szerepeltem, nem egyszerű kívülről figyelni a többieket. A legnehezebb persze a sérülés, mert mindenki játszani akar, akár a válogatottban, akár a klubcsapatában. Húsz év után nem könnyű feldolgozni, hogy nem kell háromnaponta pályára lépni. Elfogadom a helyzetet, de keményen küzdök, hogy elérjem a céljaimat

– mondta Zlatan.

A svéd válogatott szövetségi kapitánya, Janne Andersson egyáltalán nem zárja ki, hogy behívná a válogatottba a legendát, vagyis akár a vébén is ott lehetne.

Nem tudom, mit csinálnék, ha hívna. Előbb vissza kell térnem és azt éreznem, hogy képes vagyok azon a szinten teljesíteni. Csak a nevem miatt nem akarok utazni. Nem zárok ki semmit, de először játszanom kell, anélkül nem lehet a válogatottról beszélni.

Ez nagy lökést adhatna a svédeknek, akik a németekkel, Dél-Koreával és Mexikóval kerültek egy csoportba. És nekünk sem mindegy, hogy a futball egyik korszakos alakja ott van-e a vébén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés