És az amerikai és a magyar kommentátorok is. És mi is. Látható, a kis Payton egészen másban jó, mint az apja volt.

Gary Payton Sr. a drafton 1/2-es kiválasztott volt, sokkal nagyobb tehetség, mint a fia. Minden idők egyik legjobban védekező hátvédje volt, a Kesztyű becenévre hallgató Seattle-legenda 2013-ban be is került a Naismith Kosárlabda Hírességek Csarnokába.

A fiú, Gary Payton II nem fog odakerülni, 29 éves, szóval már biztos, hogy nem lesz akkora játékos, mint az apja, de idén egészen kiváló kiegészítőember a Golden State Warriorsba. A kis Gary egészen másban jó, mint az apja volt, ő is remekül védekezik, azonban ő inkább remek atléta: elképesztőek a rugói. A karácsonyi rangadón a Phoenix Suns ellen például az év zsákolását mutatta be Curry kihagyott hármasa után.

Noha Phoenixben volt a meccs, így megőrült a csarnok, a kommentátorok is visítottak az USA-ban és a magyar csatornán is, és őszintén én is tátott szájjal leste, libabőrösen.

Beint a gravitációnak ez a bődületesen nagy zsákolás

Anthony Edwards a szezon legkomolyabb tömését mutatta be, és ez még akkor is igaz, ha végül a bírók szabálytalanság miatt érvénytelenítették.

Hanga kíméletlen zsákolása az NBA-ben is a hét jelenete lenne

A jelenetről mindent elmond az ellenfél játékosának arckifejezése.

(Fotó: Christian Petersen/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés