A hétszeres aranylabdást is sokkolta az eredmény.

Rögtön az első csoportmeccsén hatalmas pofonba szaladt bele az egyik vébéfavoritnak tartott Argentína: Lionel Messiék bár vezetettek Szaúd-Arábia ellen, a második félidőben öt perc alatt kétszer is kapituláltak, utána pedig már nem tudtak egyenlíteni, így nem kis meglepetésre 2–1-es vereséget szenvedtek.

A szaúdi győztes gól után elszabadult a pokol a kommentátorállásban

Elég komoly visítást produkált a tévés kolléga, épphogy túlélte, de abszolút érthető.

Az argentin válogatott csapatkapitánya, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi teljesen érthetően csalódottan nyilatkozott a vb-k történetének egyik legnagyobb meglepetésével felérő vereséget követően:

Ez egy olyan helyzet, amivel ez a csapat eddig még nem találkozott. Nagyon régóta nem kaptunk ekkora pofont, nem ilyen rajtra számítottunk. Eljött az ideje annak, hogy a lehető legjobban összefogjunk, és megmutassuk, mennyire erős ez a csapat.

Legkorábban szombaton javíthatnak az argentinok, akkor azzal a Mexikóval játszanak, akik első meccsükön Lengyelországgal játszanak (éppen még most is).

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Voltak ma még egy másik meccs is az argentin–szaúd-arábiain is túl:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés