Az influenzát – szemben számos náthát és megfázást okozó betegséggel szemben – meg lehet előzni védőoltással. Nem is akárhogy!

Ha szeretted a biológiát, esetleg nyitott vagy a látványos orvosi animációkra, már biztosan láttad, hogy szervezetünk olyan precizitással és csúcstechnológiával dolgozik, hogy lemásolásában és az iparban, orvostudományban való használatában még mindig alig tartunk valahol.

A különböző fertőzések ellen is a szervezetünk képes a leghatékonyabban védekezni, ám néha ez túl sok időbe telik, és közben a bejutott kórokozó rettenetes pusztítást okoz, mely akár halálos is lehet. Ezért haltak meg évszázadokon keresztül járványokban százmilliók. Ám egyszer csak kitalálták a védőoltást!

Hogyan véd influenza ellen az oltás?

A védőoltás a világ egyik legzseniálisabb találmánya, életünk során számos alkalommal éltünk is a védelmi módszerével, mivel gyermekkorunkban több, akár halálos betegség ellen oltottak mindenkit.

A lényege az, hogy vagy teljesen életképtelen kórokozóval, vagy (és ez a gyakoribb) a kórokozó leválasztott részecskéivel ismertetik meg az immunrendszerünket úgy, hogy ezt ellenőrzött körülmények között, oltásban kapjuk meg. A vakcinában lévő kórokozó(részecske) letapogatása, megismerése után a szervezet a megbetegedés esélye nélkül előre előállítja az ellenanyagot, mely esetünkben influenza esetén majdnem egy évig kering bennünk, készen állva a valódi fertőzés kivédésére. A védettség kialakításához két hétre van szükségünk, ezt követően viszont ha jön az élő, fertőző, virgonc influenzavírus, nincs esélye: amint betoppan, máris lerohanják a szervezetünk védekezésre való sejtjei!

Ráadásul biológiai szempontból az oltott személy a vírus számára zsákutca, benne szaporodni sem tud, így véded a családodat attól, hogy egy tüsszentéssel vagy puszival akaratodon kívül megfertőzd őket. Ez az oltás lényege. Mert a vitaminok, immunerősítő szerek ugyan gyorsítják a gyógyulást, de attól nem védik meg a családot, hogy tőled elkapják a vírust. És azt senki nem tudja megmondani előre, kinél alakul ki szövődmény egy influenzafertőzés miatt.

Oltás – még a szezon kezdete előtt

Mint minden évben, idén is új összetételű influenza elleni vakcina került forgalomba. Ennek az az oka, hogy ez a vírus az egyik legváltozékonyabb, köpönyegforgatónak is nevezik. Elég csupán egy kevés átrendeződés a burkolatán, és máris előáll a helyzet, hogy a szervezet nem ismeri fel az új fajtát és nem védekezik azonnal, csak napok múlva kap észbe, amikor már jól elszaporodott a kórokozó. Ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden évben kiadja a jelentést, hogy a Föld másik felén – a mi nyarunk idején – terjedő járvány mely vírustörzsei fertőznek majd a legnagyobb eséllyel. Ezek ellen készül az oltás, melyet már nálunk is kapni lehet.

Oltásban ingyen részesülhet 1,3 millió ember Magyarországon. A háziorvosuk helyben, térítésmentesen oltja a krónikus betegségben szenvedőket hat hónapos kor felett életkortól függetlenül, a várandósokat vagy az influenzaszezon idején várandósságot tervezőket, 65 éven felülieket pedig egészségi állapotuktól függetlenül. Idén először ingyenesen, speciális, mikrotűs oltást kaphatnak a vérzékenyek, akiket eddig betegségük miatt nem tudtak oltani.

Oltás – patikából

Ha nem vagy jogosult az ingyenes védőoltásra, akkor is jobban jársz, ha ezt a védekezési módot választod, még akkor is, ha valamennyit fizetni kell érte. Ha ugyanis elkapod az influenzát, 8–10 ezer forint alatt aligha úszod meg a kezelést, nem beszélve arról, hogy kiesel a munkából, így kevesebbet keresel abban a hónapban – és még a családot is megfertőzheted.

Oltást a háziorvosod (vagy bármilyen orvos) felírhat, a vakcina ára 1500 és 3500 forint között van gyártótól függően, a legdrágább a mikrotűs oltóanyag, melynek beadását szinte meg sem érzed. Nagyon jó minőségű (a világon is elismert) ugyanakkor a magyar vakcina, mely egyben a legolcsóbb is. Amire még számítanod kell: egyes orvosok egy-két ezer forintot kérnek a beadásért is.

Mikor? Hol?

Nagyon tanácsos már most beadatni a vakcinát, mielőtt elkezdődik az őszi hurutos-tüsszögős szezon, amikor esetleg épp a betegekkel teli váróteremben fertőződünk meg. Az ÁNTSZ központi telephelyén (Budapesten, a Gyáli út 2–6. alatt) lesz egy oltóközpont, ahol mindenki megkaphatja a neki való oltást, és nem fenyegeti az a veszély, hogy összeszed valami betegséget a várakozás ideje alatt.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
Az előző részhez: Az igazi férfi nem betegszik meg – inkább védekezik

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

Messi elmondta, mikor fog visszavonulni

További cikkeink a témában