Lionel Messi hetedszer is megkapta az Aranylabdát. Talán soha nem volt ennyi elégedetlen vélemény a díj átadása után. Összeszedtük azokat, amelyek szerint nem az argentinnak kellett volna nyernie.

Messi Lewandowskit és Jorginhót előzte meg, Robert Lewandowski tehát idén sem kapta meg az Aranylabdát, és ez komoly felháborodást váltott ki a szurkolók, korábbi és jelenlegi futballisták körében. Volt azonban olyan is, – Toni Kroos – aki nem Messinek és nem is Lewandowskinak adta volna az Aranylabdát.

„Nem igazán érdekelnek az egyéni díjak, de ha már van Aranylabda, akkor igazságosnak kellene lennie. Idén nem ez történt. Nem igazságos, hogy Messi kapta az Aranylabdát. Nálam Karim Benzema nyerte volna a díjat”

– mondta a német középpályás csapattársáról.

Thomas Müller természetesen Lewandowski mellett kampányolt:

„Bajor, német és lengyel szempontból az Aranylabda-gála óriási csalódás volt. Viszont egyben egy plusz motiváció is, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a Bayern ismét megnyerje a Bajnokok Ligáját. Megmutassuk, hogy mire képes a német futball. A következő kiváló alkalom erre a Barcelona elleni BL-meccs.”

Pini Zahavi, Robert Lewandowski ügynöke:

„Nagy gratuláció Lionel Messinek, aki nagyszerű futballista és a sportág örök legendája. De a 2021-es Aranylabda nem az övé. Ez nem. Az Aranylabda idén Robert Lewandowskié. Nem lopták meg, de ő érdemelte volna.”

Esteban Cambiasso, a Real Madrid és az Inter korábbi középpályása arról beszélt, hogy őt már egyáltalán nem érdekli a díj:

„2010 óta már nem hiszek ezekben a díjakban. Abban az évben Diego Milito nem került be a legjobb 30 játékos közé, akkor hivatalosan is eldöntöttem, hogy többé nem érdekelnek az egyéni díjak.”

Az 1960-as Aranylabda-győztes, Luis Suárez is a lengyelnek adta volna az elismerést, sőt, úgy fogalmazott a gála előtt, hogy ha nem Lewandowski lesz az első, akkor a sajátját odaadja a Bayern csatárának:

„A fenébe, adják az Aranylabdát Lewandowskinak! Ha nem, én adom oda az enyémet!”

Te kinek adtad volna az Aranylabdát?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.