A Würzburger Kickers sportigazgatója véleményezte Pep Guardiola munkáját, de Kloppot sem kímélte. Persze nyilatkozni könnyebb, mint eredményesen dolgozni.

A korábban a Bayern Münchennel két bajnoki címet nyerő, hírhedten kegyetlen  edző, Felix Magath a Bildnek mondta el, hogy nem is olyan jó edző Guardiola. Sőt, Klopp se.

Magathnak az a baja, hogy amióta eljött Barcelonából Guardiola, nem tud Bajnokok Ligáját nyerni, ami igaz, így az indoklása nem teljesen sántít. A katalán tréner a 2008–2009-es szezonban újoncként bajnokságot, kupát és BL-t is nyert a Barcával, majd két év múlva ismét Katalóniába került a BL-trófea.

Magath szerint azonban ez nem Guardiola érdeme, hanem Messié, mivel azóta a Bayernnek és a Manchester Cityvel is próbálkozott az edző, de nem sikerült nyernie.

„Kizárólag Lionel Messi miatt működött a csapat, hiszen ő a semmiből is el tudja dönteni a meccseket. Messi nyerte a címeket, nem Guardiola.

Messi nélkül Guardiola rendszere sosem működött. Ha az a játék, amit Guardiola kitalált, menne mással is, akkor már több alkalommal megnyerte volna a BL-t. Meg volt a lehetősége a Bayern Münchennel vagy a Manchester Cityvel is.

A tiki-taka csak akkor működik, ha a játékosok technikailag felülmúlják az ellenfelet. A néző számára a labdatartás unalmas és egy csúcscsapatnak nincs is szüksége az ilyen taktikára. Guardiola gyakran veszít olyan szituációkban, amikor megpróbálja előre megnyerni a meccseket. Gyakran hoz rossz döntéseket és ez az akadálya a sikernek.”

És ha már pozícióba került Magath ezzel az interjúval, nem hagyta ki, hogy Jürgen Kloppot is kritizálja.

„Klopp elsősorban a jó igazolásai miatt sikeres, nem a taktika miatt. Ha a Liverpool nem vette volna meg Alissont a kapuba és Virgil van Dijket a védelembe, akkor nem lenne sikeres Klopp rendszere.”

Miért lehet a mostani Guardiola legnehezebb idénye?

Talán még soha nem volt ekkora nyomás Pep Guardiolán.

(Forrás: goal.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés