A Marcának azt nyilatkozta Lionel Messi, tudta, hogy idén nem lesz aranylabdás.

Hiába volt egyénileg (a vb-t leszámítva) erős éve Lionel Messinek, végül csak ötödik lett az Aranylabda-szavazáson. Ez viszont nem lepte meg a korábbi ötszörös győztest:

Amikor megláttam a jelölteket, tudtam, hogy nem harcolhatok érte.

Mondta Messi, aki kitért a Ronaldóval történő rivalizálására is:

A Cristianóval való rivalizálásom egészséges volt, szép volt a szurkolók számára.

Majd arról beszélt a Barca tízese, hogy imádja a futballt, de amióta családja van, megváltoztak a prioritások, a család minden felett áll. Dembélé szerinte kivételes képességű játékos, egy nap a világ legjobbja lehet. Majd elárulta, hogy Guardiolával és Neymarral is dolgozna újra együtt, bár tudja, bonyolult, hogy a brazillal ismét csapattárs legyen.

Ha az Aranylabda nem is, az Aranycipő idén összejött Messinek:

Messinek több Aranycipője van, mint egy átlagférfinak utcai

Igen nagy mennyiséget halmozott fel Aranycipőből.

(Marca)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés