Christoph Kramer sérülések miatt kezdő lehetett a vb-döntőn, ám a 17. percben egy ütközés miatt elveszítette az eszméletét, utána negyedóra kiesett az életéből. Hát most elmondták neki a csapattársak, mit tett abban a tizenöt percben. Sose gondoltuk, hogy a németek viccesek is tudnak lenni.

A 23 éves vb-újonc óriási lehetőséget kapott az élettől, amikor a világbajnoki döntőben kezdőként léphetett pályára, miután Khedira a bemelegítésnél lesérült. Ám nem tartott sokáig élete legfontosabb meccse: a Mönchengladbach középpályása a 17. percben ütközött Ezequiel Garayjal, azonnal összerogyott, elveszítette az eszméletét. Utána még visszatért, de csak kóválygott a pályán, negyedóra múlva le is kellett cserélni. Abban tizenöt percben viszont semmire sem emlékszik Kramer, így aztán a ZDF Aktuellen Sportstudio című műsorában elmesélték neki a csapattársak, miket mondott, mit tett.

A cséká Philipp Lahm azt állította, hogy: "Állandóan le akarta tépni a csapatkapitányi karszalagot a kezemről. Amikor nem adtam oda neki, odament a sporihoz, és azt mondta: ebből elég volt ennyi, cseréljünk mezt! Ez azért kicsit már kellemetlen volt."

Neuer azt fűzte hozzá, hogy többször odament hozzá, és azt mondta, hadd legyen ő a kapus. A tényleg mindig vicces Thomas Müller szerint Kramer állandóan Gerdnek szólította, gratulált az 1974-es vb-döntőhöz, aztán megjegyezte, hogy "milyen nagyszerű hangulat van itt a Ruhr Arénában".

Kramer persze jót röhögött az egészen: "Most, hogy a nagy nyilvánosság is értesült a baromságaimról, mindenkitől elnézést kérek."

Most már végképp kijelenthetjük, ezek a srácok tényleg megérdemelték a vébéaranyat.

(Forrás: 101greatgoals.com, fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
53% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés