Kanadában a férfi jégkorongozók külön kasztot alkotnak, amolyan törvényeken felül állók, félistenek. Mivel egyre inkább maguk is tudatában vannak ennek és elburjánzott a köreikben a mérgező férfiasság, a nőgyűlölet és szexizmus, elő lettek véve a 2018-as londoni ötök. Bíróság elé állnak a hokisok, akik kihasználtak egy védtelen fiatal nőt.

2018 júniusában az Ontario államban található Londonban egy fiatal nő E. M. – akinek személyazonosságát bírói rendelkezés védi – szexuális erőszakról tett bejelentést, amelyben több, a kanadai junior jégkorong-válogatottban szereplő játékost vádolt meg. A vád szerint a nő egy bárban ismerkedett meg Michael McLeoddal és társaival. A nő állítása szerint körülbelül nyolc piát fogyasztott el, majd McLeoddal a Delta London Armouries Hotelbe ment, ahol először beleegyezésen alapuló szex volt.

Viszont itt nem állt meg az este.

A nő még meztelenül feküdt az ágyon, amikor McLeod cseten szólt a haverjainak, hogy jöhetnek egy kis csoportszexre, majd kiment a hotel folyosójára, és szép sorban beengedte a csapattársait a szobába.

Az államügyész az első tárgyalási napon azt mondta, ezután mind az öt vádlott szexuális kapcsolatot létesített az áldozattal anélkül, hogy ebbe az beleegyezett volna, majd a nő vallomását részletezte: McLeod és két társa rávette E. M.-et az orális szexre, többen vaginálisan közösültek vele, közben egyikük többször rácsapott a nő fenekére, leköpték és nevettek rajta, és volt, aki a nemi szervét dörzsölte az arcához. Az este lezárásaként McLeod még egyszer, ekkor már kéretlenül, közösült vele.

Az ügy kezdetben nem vezetett vádemeléshez, mivel a rendőrség „elégtelen bizonyítékokra” hivatkozva lezárta a nyomozást 2019 februárjában. Azonban 2022-ben, miután nyilvánosságra került, hogy a nő 3,55 millió kanadai dolláros peren kívüli egyezséget kötött a kanadai jégkorongszövetséggel, a közfelháborodás hatására a rendőrség újra megnyitotta az ügyet.

2024 januárjában öt játékost vádoltak meg szexuális erőszakkal: Michael McLeodot, Dillon Dubét, Cal Footet, Carter Hartot és Alex Formentont. McLeod ellen további vádat is emeltek, miszerint „segítséget nyújtott másoknak a bűncselekmény elkövetésében”.

Mind az öt játékos tagadta a vádakat, és ártatlannak vallotta magát, és azt állítják, az aktusok a nő beleegyezésével történtek. Az ügyész szerint éppen ez lesz a per tárgya is:

annak megállapítása, hogy mi jelenti és mi nem jelenti valaki beleegyezését a szexbe.

A tárgyalás 2025 áprilisában kezdődött, azonban két nappal később a bíróság tárgyalási hibát állapított meg, és a tárgyalást felfüggesztette. Az indoklást nem hozták nyilvánosságra, mivel a bíróság publikációs tilalmat rendelt el az ügyben. Az új büntetőper most folytatódott.

A fiam évek óta bántalmazza a nőket – vallott a világbajnok focista édesanyja

Komoly botrányt robbanthat Jérôme Boateng édesanyjának e-mailje.

A tárgyalás során az ügyészség képviseletét Heather Donkers látja el, aki részletesen ismertette az áldozat állításait. Az ügyész hangsúlyozta, hogy az áldozat ittas állapotban volt, zavarodott és félt, ezért nem tudott határozottan nemet mondani, és inkább engedelmeskedett a férfiak elvárásainak. Az ügyészség szerint a vádlottak nem győződtek meg arról, hogy az áldozat kifejezett beleegyezését adta-e a történtekhez, hanem egyszerűen azt tették, amit akartak.

A tárgyaláson az áldozat várhatóan tanúvallomást tesz, az ügyész szerint azonban az esküdtek az áldozattól nem fogják a bíróságon azt hallani, hogy nemet mondott ezekre a szexuális cselekményekre, ahogy azt sem, hogy fizikailag ellenállt volna.

De azt biztosan elmondja majd, hogy az éjszaka folyamán végig azt tette, amit a szobában lévő férfiak akartak, hogy tegyen, és amiről úgy érezte, hogy elvárják tőle – hiszen részeg volt, kényelmetlenül érezte magát, és nem tudta, mi történne, ha mindezeket nem tenné meg.

Szerinte a nő néhányszor megpróbálta elhagyni a szobát, de a férfiak maradásra kényszerítették.

Húszévesen, ittasan volt jelen abban a szobában, miközben egy csapat nagydarab, ismeretlen férfi úgy beszélt egymással, mintha ő ott sem lenne – nem azt érezte, hogy van választása.

A védelmet Michael McLeod oldaláról David Humphrey és Seth Weinstein képviselik a torontói Greenspan Humphrey Weinstein LLP ügyvédi irodától. Ők korábban közleményt adtak ki, amelyben hangsúlyozták, hogy McLeod tagadja a bűncselekmény elkövetését, ártatlannak vallja magát, és határozottan védekezni fog a vádak ellen. Kiemelték továbbá, hogy az ügy jelenleg bírósági szakaszban van, ezért nem kívánnak további nyilatkozatot tenni, és kérik a közvéleményt, hogy tartsák tiszteletben McLeod és családja magánéletét.

Az ügy súlyos következményekkel járt a jégkorongszövetség számára is. Kiderült, hogy a szervezet egy olyan alapot (National Equity Fund) működtetett, amelyet részben a fiatal játékosok regisztrációs díjaiból finanszíroztak, és amelyet többek között szexuális visszaélésekkel kapcsolatos perek rendezésére használtak.

Ez a manőver széleskörű felháborodást váltott ki, amelynek következtében a kanadai szövetség teljes vezetősége lemondott, és a szervezet átfogó reformokat ígért.

Az érintett játékosok karrierje szintén komoly törést szenvedett az ügy következtében. Többük – köztük Michael McLeod és Alex Formenton – hosszú időre eltűnt a profi ligákból. Néhányan közülük 2024-ben vagy 2025 elején próbáltak visszatérni, jellemzően külföldi csapatokhoz, ahol kevesebb volt a médiafigyelem. McLeod például az NHL-ben szereplő New Jersey Devils csapatától való távozása után két oroszországi KHL-csapattal is szerződést kötött, miközben a jogi eljárás még zajlott. Ez a lépés sokaknál felháborodást váltott ki, mivel felvetette a kérdést: etikus-e, hogy egy ilyen súlyos vád alatt álló sportoló zavartalanul folytassa profi pályafutását.

Michael McLeod

A közvélemény megosztott: egyesek szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, mások szerint azonban a sportolók közszereplők, akiknek példát kellene mutatniuk – és legalább a per lezárásáig félre kellene állniuk.

A média, az áldozatvédő szervezetek és a női jogi csoportok folyamatos nyomást gyakorolnak a sportági vezetésre, hogy hozzanak létre transzparensebb, áldozatbarát eljárásokat, és lépjenek fel hatékonyabban a jégkorongkultúrát átható toxikus maszkulinitás ellen.

A londoni ötök tárgyalása várhatóan nyolc hétig tart majd, ha elítélik őket, Michael McLeod társai akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak, míg McLeod tízre is számíthat.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet:

Az apám által okozott erőszaktól robot lettem – vallotta a kétszeres olimpiai bajnok futó

„Ha nem tettem meg, amit kért, megalázott és alaposan megvert.”

„Az edzőm két év alatt több mint 400-szor erőszakolt meg”

Az egykori teniszedzőt 2021-ben 18 év börtönre ítélték, de Angelique Cauchy csak most mesélte el, vele mi történt.

(Fotó: Getty Images, forrás: Telex, AP News, Reuters, Yardbaker, Global News, CBC)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés