Milák Kristóf a DIGI Sport híradójában volt rendkívül őszinte és magabiztos a tokiói olimpiával kapcsolatban.

A 21 éves világ- és Európa-bajnok úszó az országos bajnokságon hat aranyérmet nyert, 200 pillangón világcsúcshoz közeli időt úszott. Mindezt úgy, hogy a koronavírus-fertőzése miatt gyakorlatilag csak januártól végez teljes értékű edzésmunkát.

Milán legközelebb a májusi Európa-bajnokságon úszik, a tervek szerint nyolc egyéni és két váltószámban áll rajtkőre. Az Eb után pedig a megkésett olimpia jön, de ott már nem forgácsolja szét az erejét, csak a fő számaira összpontosít majd.

Az olimpián csak kevesebb számban fog indulni, hiszen nem érdemes kockáztatni. Ott minden rajthoz állás vérre megy” – fogalmazott edzője, Selmeci Attila.

Aztán megkérdezték Milákot, mire számít az olimpián:

„A kettő pille, mondhatni, zsebben van“

– jelentette ki a 200 pillangó világbajnoka és világcsúcstartója.

Ami a nagyobb kihívás lesz, az nem a 200, hanem a 100 pille egyértelműen, ott még van mit bepótolnom, függetlenül attól, hogy most 50,47-et sikerült úsznom.

Ha ő ennyire magabiztos, akkor mi is megnyugodhatunk, egy aranyunk már biztosan lesz.

Japánban is a napokban rendezték az országos bajnokságot. Úszott Milák legnagyobb ellenfele, Szeto Daija is, aki 1:55,2-vel csapott a célba, másodikként. Honda Tomoru nyert 1:54,88-cal. Összehasonlításként: Milák 1:51,4-gyel nyerte az OB-t. 

(Fotó: Matt Roberts/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
35% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.