15 meccsből 15 alkalommal kapott ki egy angol kilencedik osztályban szereplő csapat, ezután jött a döntés, hosszabbítanak az edzővel.

Az angol kilencedik osztályban szereplő Biggleswade United szerződést hosszabbított a csapat edzőjével, Cristian Colásszal. Mindez azért sztori, mert az angol kiscsapat az idei szezonban mind a 15 meccsét elbukta, ebből 13 alkalommal a bajnokságban kapott ki, utolsó a tabellán. A vezetőség ennek ellenére továbbra is Cristian Colásszal képzeli el a klub jövőjét, így meghosszabbították a szerződését a következő szezonra.

A férfi felnőtt csapatunk 15 meccsből 15 alkalommal kapott ki (13-szor a bajnokságban), bejelentést akarunk tenni a klub edzőjével kapcsolatosan.

(Spoiler: Jó hír, teljesen megbízunk benne)

– olvasható a hivatalos közleményben.

Az indoklás szerint Colás már hosszú ideje a csapat edzője, és mindig megfelelt az elvárásoknak, a vezetőség bizalma pedig továbbra is töretlen. Megerősítésként a klub elnöke is nyilatkozott, ő is kiemelte, hogy bíznak az edzőben és a közös munka sikerében.

Ha már foci és sztori:

A foci legnagyobb gazembere évtizedeken át szédített mindenkit

Bemutatjuk a futballvilág legnagyobb csalójának történetét, aminek alapján már film és könyv is készült.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve