Gergely István, a Honvéd klubelnöke mesélt a Magyar Nemzetnek a Milák Kristóffal való egyezségükről, és arról, mennyire volt eltűnve az úszó.

Milák Kristóf körül forrt a levegő az elmúlt egy évben, a zseniális úszó – tudomásunk szerint – teljesen eltűnve, titokban készült, miközben a szövetségi kapitány és a szövetség elnöke nyilvánosan ekézte és temette. Milák aztán nyert egy arany- meg egy ezüstérmet Párizsban, majd a hazaérkezéskor hosszú idő után nyilvánosan is megszólalt.

Megszólalt Milák Kristóf

Az úszózseni egy bő félperces tapsvihar után tudott csak beszélni.

A kétszeres olimpiai bajnok köszönetet mondott azoknak, akik feltétel nélkül bíztak benne. Alighanem az egyik Gergely István lehetett, a Honvéd elnökeként többször megvédte Milákot.

„Kristóffal van egy egyezségünk, és amíg ezt betartja, addig minden fórumon ki fogunk állni mellette. Ez nem Milák Kristóf kiváltsága, ugyanígy van az összes sportolónkkal, csak nála az elmúlt egy évben ez látványosabbra sikerült, mert komoly színház alakult ki körülötte.

Sokan nem értették, hogy mi zajlik, vagy ha értették is, nem a legszerencsésebben kezelték.

Sok volt a kérdés és nem voltak válaszok, ezért terjedtek akár egészen vad pletykák is arról, hogy Milák hol, kivel és hogyan készült.

Mi mindig tudtuk, amit kellett, kapcsolatban álltunk vele. Eleve napra, órára pontosan meg kellett jelölnie, hol tartózkodik az esetleges doppingellenőrzések miatt. Tehát lehetett tudni, Kristóf merre járt, és edzett annyit, amiből kisült egy újabb arany- és ezüstérem az olimpián. Mi abban állapodtunk meg, hogy Párizsban a korábbi eredményeihez méltó teljesítményt nyújt majd, és ezt kérdés nélkül véghez vitte.”

A zseniális Milák bemutatott a híres magyar úszószakmának

Végre az is kiderült, hogy nemcsak pedagógiailag és emberileg van hatalmas deficit az úszósportban, hanem szakmailag is. Minden összeállt, hogy végre felszántsuk és sóval szórjuk be a mostani úszóközeget.

Ez is érdekelhet:

Hány olimpiai aranyat nyert Magyarország? John Wick tényleg ott volt az olimpián? – Ebből a kvízből kiderül

Vasárnap befejeződött a párizsi olimpia. Ezzel a kvízzel tesztelheted, mennyire emlékszel az elmúlt bő két és fél hét olimpiai eseményeire.

Most megnézheted az összes magyar éremszerzőt a párizsi olimpiáról

Befejeződött a párizsi olimpia, amelyen Magyarország az éremtáblázat 14. helyén zárt. Összefoglaljuk az elmúlt bő két és fél hetet, megmutatjuk az összes magyar érmest.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

Az Aston Villa ellen se volt esélye a Manchester Citynek

További cikkeink a témában