Végre az is kiderült, hogy nemcsak pedagógiailag és emberileg van hatalmas deficit az úszósportban, hanem szakmailag is. A szűk látókörű, korlátolt, mindenféle innovációtól mentes és fejlődésre nem hajlandó szakembergárda temette Milákot, aki most feltartott középső ujjal sétálgat a medencepartján.
Milák Kristófot mindennek elmondták az elmúlt egy évben: az úszóközeg vén okoskodói szerint így nem lehet csinálni, nem lesz ebből a gyerekből már semmi. Emberi tényezők? Differenciált edzésmunka? A sportoló lelki, pszichológiai felkészülése? Ez mind üres duma, legyen meg az elképzelt edzéspenzum, ússzon, amíg lábra se tud állni, aztán akkor majd talán lesz esélye az olimpián.
Az olimpiai bajnok, világcsúcstartó úszó, Milák Kristóf nagyjából egy év kihagyás után visszatért a versenyzéshez, és az országos bajnokságon a világ idei harmadik legjobb idejével nyert 100 méter pillangón. Összesen hat számot vállalt, amiből ötöt meg is nyert: 50, 100 és 200 méter gyorson, valamint 100 és 200 méter pillangón aranyérmes lett, csak 50 méter pillangón lett második Szabó Szebasztián mögött.
Erre nem volt felkészülve a vének tanácsa, akik már bő fél éve károgva temetik a fiatal sportolót, sőt, a fiatalembert. Merthogy azt nem sikerült figyelme vennie Sós Csaba szövetségi kapitánynak és Wladár Sándor elnök úrnak, hogy Milák Kristóf elsősorban egy ember. A két szaktekintély október óta vernyákol, hogy úristen, hát ez a gyerek mit csinál.
„Egyenes leszek: ez így nem fog menni, ahogyan ezt a másfél hónapot végigcsinálta. Ez egy olyan sport, ami kőkemény munkát igényel. Itt keményen kell dolgozni, ezt nem lehet kikerülni. Rengetegen megpróbálták, de még nem sikerült senkinek
– mondta Sós úr, akinek annyi a szakmai feladata, hogy összerakja a váltót, ezért hatványozottan pipa volt: – Tehát nemcsak magánügye, hogy milyen állapotban van, a többiekre való kihatása is igen jelentős.”
Wladár folklór húrokat pengetett, előtört belőle a nagymagyar:
„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk.
Ő tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát.”
Imádnám, ha olimpiai bajnok lennél, Kristóf, de üzenem, halkan: nekem nem tartozol! Senkinek sem.
De hagyjuk októbert, decemberben még nagyobb volt a pánik, Sós a Sportrádió-nak sopánkodott Milákkal kapcsolatban:
„Katasztrofális állapotban van.
Ha valaki eltöri a lábát, és a gyógyulás után leveszik a gipszet, vékonyabb lesz a lába, hiszen az izmok nem dolgozhattak addig. Az állóképesség nyolc-tíz nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet. Ehhez hozzátenném, hogy a víz egy speciális közeg, abban tartózkodni, abban csúcsteljesítményt nyújtani, komplikált, összetett dolog.
Ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián.”
Hogy mire alapozta ezt Sós? Arra, hogy ő még ilyen nem látott! Akkor meg nincs is. Ezt most el is árulta az OB után.
„Nem láttunk még ilyen szituációt, ami itt van. Senki nem látott, nem csak én, és semmiképp sem szokványos az, ahogy az olimpiára való felkészülését végiggondolta. Nyilvánvalóan egy zseniről, egy klasszisról van szó, aki egyedi utat jár, itt nincsenek begyakorolt rutinok vagy matematikai képlet, ami vele számítható lenne.”
Ön nem látott, Csaba, de mint tudjuk, az önök generációja a nevelésben is csak a pofonig jutott el. Minek kellene fejlődni, tanulni, differenciálni, ha egyszer a nyolcvanas években működött az, hogy megpapucsozzuk, megbotozzuk a gyerekeket, és aztán majd egy-kettő jó úszó lesz. A többi meg lelki sérült.
Persze ahol kislányok bugyijába is be lehet nyúlni következmény nélkül, ne várjunk el szakmai fejlődést, véletlenül se nézzük körül a világban, hogy máshol esetleg vannak-e frissebb módszerek a szadizásnál.
Nem látott még ilyet Sós, de szerencsére azért szakmailag is majdnem belement az olimpiai esélyek elemzésébe:
„Egy olimpia az olimpia. Nem akarok ilyen elemzésbe menni.”
Sós Csaba szövetségi szaktekintély karácsony előtt végleg lemondott Milákról a Sport TV-nek adott nyilatkozatában.
„Bármikor képes arra, hogy meglepjen minket, ha visszajön. Visszavárjuk, és meggyőződésem, hogy vissza fog jönni.
Hogy mikor, azt nem tudom megmondani, és szerintem a párizsi olimpiát azt felejtse el mindenki Milákkal kapcsolatban.”
Ezek után úszott úgy Milák, ahogy, ami egy tökéletes fricska volt a dinoszauruszoknak, akik olyasmire nem is gondolnak, hogy valakinek szüksége van lelki feltöltődésre, hogy motivációt vesztett, és ahhoz, hogy visszataláljon önmagához, kellett a pihenés, kellett az, hogy az ilyen csökött agyúakkal ne kelljen egyeztetnie.
Hibátlan zárszó lehetne Sós fentebb említett párizsi jóslata, de én még két apróságot hozzácsapok ehhez: most még jobban drukkolok annak, hogy Milák olimpiát nyerjen, világcsúccsal, aztán vonuljon vissza.
És utána szeretném percekig nézni Sós és Wladár arcát – majd azt, hogy elkullognak a bús picsába.
Minden összeállt, hogy végre felszántsuk és sóval szórjuk be a mostani úszóközeget:
(Fotó: MTI)