A nyár közepén gyakorlatilag semmi esély nem volt arra, hogy a közeljövőben ismét lesz épkézláb magyar labdarúgó-válogatott, Mr. Leekens teljesen leépítette az amúgy se jó csapatot, a belga Pintér kizárólag a bullshit-generátor kezelésében volt kiemelkedő, sajnos a futballhoz vagy nem értett, vagy nem érdekelte már. Nagy Ádám szépen össze is foglalta, mivel állította bele a földbe az amúgy sem szárnyaló válogatottat:

„Éppen azt a segítséget hiányoltam, amelyet most megkapunk, taktikailag nem készítettek fel minket. Nem gyakoroltuk eléggé a labdakihozatalt és a különböző játékhelyzeteket, a stabil védekezést sem sikerült kialakítani, ami mindennek az alapját jelenti. A játékosnak tudnia kell, hogyan kell helyezkednie, ha a pálya különböző pontjain jár a labda, ami aprólékos munka, de sokat segít a meccsen. Szerencsére ezen a téren már nincs bennem hiányérzet, jó úton indult el a válogatott Marco Rossival.”

Az eredményei önmagukért beszélnek:

• Kazahsztán 2–3 – vereség
• Skócia 0–1 – vereség
• Fehéroroszország 1–1 – döntetlen
• Ausztrália 1–2 – vereség

Ezek után jött Rossi, hogy elállítsa a vérzést, de már élesben, nem volt idő felkészülgetni, próbálgatni, mint a belgának, jöttek a Nemzetek Ligája-meccsek. És nemhogy épkézláb csapatunk lett, hanem lett egy CSAPATUNK. És újra van remény.

De mitől? Mi a kulcsa Rossi sikereinek?

Maga Rossi személye, karaktere

Az olasz tréner 2012-ben érkezett Magyarországra, a Honvéd volt az első élvonalbeli klub a pályafutása alatt, és bizony NB I-es karrierje legelején nehéz is volt eldönteni, hogy a gyakran zsörtölődő, szigorú tekintetű talján mennyire is ért ehhez a játékhoz. Aztán dobogóra vezette a csapatát, ami bravúr volt azzal a kerettel. Ami viszont még nagyobb bravúr volt, az a 2017-es bajnoki cím. Rossi egy teljesen közepes játékoskeretből kihozza maximumot, ami jól mutatja, mi az erőssége: csapatot kovácsol, szervezett focit játszat, képes elérni, hogy a játékosai tűzbe menjenek érte.

Emellett őszintén látszik rajta, hogy fontos neki a válogatott, és ez nem csak valami pr-szöveg, a karakán olasz opálos tekintettel nyilatkozott a győzelem után,

neki valódi büszkeség a magyar válogatottat irányítani, nem pedig nyűg

– ahogy az például Leekensnek volt.

Rossi egy karakteres, szerethető szakember, akinek határozott elképzelései vannak a fociról és az öltöző felépítéséről, annak fontosságáról.

Mindenki tudja, mi a dolga

Erről is Nagy Ádám mesélt, még szeptemberben, miután legyőztük itthon a görögöket: Rossi és csapata nem ment rá az erőnlétre, nem akarta megtanítani focizni a srácokat, az alapos taktika kidolgozása volt a prioritás, na meg a fegyelem. Minden játékosnak elmagyarázták, hogy az adott pozícióban mi a feladata, majd az egyéni mozgásokat is összehangolták. Mindenki pontosan tudta, hogy mi a dolga, és ehhez bizony nem kell csodát tenni, félévig kísérletezni, le kell ülni a játékosokkal, elmondani, edzésen gyakorolni. Nem akar túl sokat markolni, nem kér lehetetlent, de amit igen, azt be kell tartani.

Azt is mindenki tudta, hogy Rossinak elvei vannak, hozott olyan szabályokat, amiket az elődjei is, de ő be is tartotta, következetesen:

nincs csapat, nincs meghívó!

Őt nem érdekelte, hogy az illetőt Nagy Ádámnak vagy Dzsudzsák Balázsnak hívják, aki nem játszik a klubjában, az nem lesz válogatott.

A fiatal, mozgékony, bátor középpályája

Szerencsére az ősz elején Nagy Ádám visszaszerezte a helyét a Bologna kezdőjében, remekül játszott, így a finnek elleni idegenbeli meccs után már Rossi is számított rá. És ez a csapat jó teljesítményének egyik kulcspontja, mert Nagy Ádám talán a legjobb magyar mezőnyjátékos, aki játékintelligenciájával, futómennyiségével (a Serie A-ban 10 forduló után csak ketten futottak többet a 11 783 méter/meccsénél), passzpontosságával és a szellemi képességeivel európai szinten is meghatározó futballista lehet. Rossi rábízta a 6-os pozíciót, ami minden csapatnál a legfontosabb, így a három középpályással játszó magyarnál is. (Leekensnek ez sem jött össze.)

Az olasz szakember az utolsó, finnek elleni itthoni meccsig nem nyúlt bele drasztikusan a csapatba (ekkor bevetette a háromvédős rendszert, meg is lepte az ellenfelet), a magyaroktól nem annyira idegen 4–1–4–1-es felállást választott. Amit kevésbé szigorúan nézve egy visszafogott 4–3–3-nak is nevezhetünk, de Rossi maga mondta el, hogy nem foglalkozik ezekkel a stratégia felállásokkal, mert meccs közben is változik minden.

De ettől még fontos, hogy a három középpályás hogyan teszi a dolgát. Fontos, hogy ki milyen feladatot kap, ez leginkább Kleinheisler Lászlónál volt észrevehető, mert az ő képességei baromira korlátozottak, így az a szigorú 8-as pozíció, amibe állította Rossi, jót tett neki: futni kell, sokat, ütközni és labdát szerezni, sokat. Ehhez ért. (És 88,3%-kal passzolt!)

Az irányítást meg átadta a mélyről szervező Nagynak, valamint a klasszikus irányítóknak, Kovács Istvánnak és Kalmár Zsoltnak. Hol az egyiknek, hol a másiknak. Rajtuk kívül Sallai Roland személyében egy igazi ékkövet talált Rossi. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy ő volt az, aki szemrebbenés nélkül bízott Sallaiban, bízott abban, hogy egy 21 éves, még csiszolatlan gyémánt lehet stabil kezdő a válogatottban. Rossi első négy meccsén játszott, gólt is szerzett, valamint megmutatta, hogy ő egy igazi futballista. Minden labdaérintésén látszik, hogy tud focizni. A Whoscored szerint csak Nagy Ádám és Willi Orban volt nála jobb a magyarok közül.

Közülük is a legidősebb 26 éves, szóval

amellett, hogy egy mozgékony, dinamikus csapatrészt rakott össze, már a jövőre is gondol.

Willi Orban és a megszilárduló védelem

A magyar labdarúgás elmúlt évtizedének legjobb befektetése – Dárdai Pál és talán Marco Rossi kinevezése mellett – Willi Orban honosítása volt. A még mindig csak 26 éves lengyel-magyar származású német középhátvéd komoly Bundesliga-rutinnal rendelkező, magasan jegyzett játékos. Ugyan Vinícius személyében már megpróbáltuk megtalálni Kádár Tamás optimális párját, de igazán nem sikerült. Eddig, mert Orbannal uralják a légteret, Kádár nyerte a legtöbb fejbárbajt a csoportunkban (4,3), Orban pedig a második legtöbbet (3,8).

Orban nemcsak jó védő, hanem kiváló, erős karakter is, ami hiánycikk volt hátul.

Az eredményét talán már most láthatjuk, elvégre az Eb óta nem volt két egymás követő meccse a válogatottnak, amikor nem kapott gólt. Most igen, bár tegyük hozzá, nem kell elájulni attól, hogy Észtország és Finnország ellen hoztunk egy clean sheetet.

Az is fontos, hogy a négy- és a háromvédős rendszerben is stabil maradt a válogatottunk, a két remek bekk mellett Baráth Botond is megfelelően játszott, hiába újonc, pontosan tudja, mit vár el tőle Rossi. (És neki volt a legtöbb szerelése a csoportban, 3,7 meccsenként.)

Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy ismét veszélyesek lettek a pontrúgások, mint anno Dárdainál, ehhez szintén kellett egy határozott Orban.

Szalai szerepe

Bármennyire is furcsa, de a masszív, szervezett védekezésünk egyik legfontosabb játékosa a Rossi alatt szárnyaló Szalai Ádám. Nyilván nem ez az elsődleges feladata, de jól mutatja a Rossi-csapat legfőbb erejét, hogy Szalainál ezt ki lehet emelni. Remekül működik a letámadás, ezt pedig a Hoffenheim csatára indítja el, majd a megszerzett labdákat is leosztja, ha kell, de ami a legfontosabb:

tökéletesen használja a szövetségi kapitány a nyurga középcsatárt.

Szalai a védelemnek háttal és a tizenhatoson belül az igazán hatékony, és ezt tökéletesen ki is használta Rossi, a center pedig lubickol a szerepben. Megtartja a felpasszolt labdákat, okosan leosztja, majd érkezik a kapu elé. Az utolsó három meccsen négy gólt szerzett, a C-ligában csak ketten szereztek ennél többet.

És Szalai igazi vezér, talán a góljai mellett ez a legfontosabb most vele kapcsolatban.

Lett tehát egy szerethető magyar válogatott, amely jól és most már eredményesen is focizik, ismét reménykedhetünk. És ismét egymásra talált a csapat és szurkolótábora, ami elengedhetetlen. És még van fejlődési lehetőség, hiszen egyre inkább formába lendül Dzsudzsák Balázs, ott kopogtat az ajtón Szoboszlai Dominik, Szántó Tamás, Kun Bertalan vagy épp Loic Nego.

Márciusban már Eb-selejtező, ami már igazi téttel bír, ám látható, hogy folyamatosan fejlődik az együttes, egyre jobb a kémia a kapitány és a kerete között. Bizakodóak lehetünk.

(Forrás: Whoscored; fotó: MLSZ)