Igaz, nem Zamundából, hanem Ghánából jött, de ő is egy kőgazdag afrikai herceg, aki nem kér az apja pénzéből.

A Honvéd a Dinamo Kijevtől igazolt egy ghánai védekező középpályást, Mohammed Kadirit. Mint kiderült,

ő nem egy hagyományos futballistasrác, hanem egy herceg, aki nem kér apja pénzéből, inkább dolgozik vagy épp focizik. Akárcsak Akeem, az Amerikába jöttem-ből.

Kadiri faterjának a bőre alatt is pénz van, mivel az egyik ghánai régió királya Tamaléban – a kisebb-nagyobb ghánai körzetek törzsi királyai a közigazgatásban nem sok vizet zavarnak, inkább reprezentatív a szerepük, írja a Bors.

A kis Mohammed viszont hiába egy ghánai herceg, hiába fürödhetne a pénzben élete végéig, inkább elment vízvezeték-szerelőnek tanulni, és volt idő, amikor bizony csöveket járt javítani.

„Nem szerettem, de ha nincs a futball, valószínűleg a szakmában dolgoznék” – mondta egy orosz honlapnak, ahol azt is elmondta:

„Gyerekkoromban hercegnek szólítottak. Egész nap henyélhetnék és élhetnék apám pénzéből, de korán eldöntöttem, hogy senkitől sem fogok függeni, a saját életemet élem.”

Persze nem nélkülöz így sem, nem véletlenül pózol rendszeresen méregdrága autókkal, valami biztosan csurran-cseppen fatertől, meg hát nem keresett rosszul sem az Austria Wienben, sem a Dinamo Kijevben.

Az Amerikába jöttem 2. nem a folytatások királya, de legalább nem fáj

Akeem visszatért, és bár valójában semmi indoka sincs arra, hogy 30 év után újra itt legyen, legalább nem bántja meg a régi rajongókat. Sőt, néha rendesen kiszolgája őket.

(Fotó: Honvéd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
11% Kevesebb mint egy éve
11% 1-3 éve
0% 4-7 éve
11% 8-10 éve
67% +10 éve