Ha minden a terv szerint megy, már pénteken létrejöhet az üzlet.

Moisés Caicedo az egyik legfelkapottabb név az idei transzferszezonban a Premier League-ben. A Brighton 21 éves védekező középpályásáért sorra jöttek az ajánlatok, de a Brighton sokáig kivárt. Végül csütörtökön úgy döntött a klub, hogy az ecuadori játékost eladja annak a csapatnak, amely a legtöbbet fizet érte.

Jött is egy 100 millió fontos ajánlat a Chelsea-től, de mégsem a kékek játékosa lesz Caicedo. Nem sokkal később befutott egy 110 millió fontos ajánlat a Liverpooltól, amelyet a Brighton azonnal elfogadott.
Fabrizio Romano szerint a Liverpoolnál már azon dolgoznak, hogy még pénteken befejeződjön az orvosi vizsgálat, és Caicedo a lehető legrövidebb időn belül a Pool játékosa legyen.
Ha minden a tervek szerint megy, és Caicedo 110 millió fontért vált csapatot, akkor angol transzferrekordért igazol Liverpoolba a középpályás.

Caicedót 2021 februárjában ötmillió fontért vette meg a Brighton, majd kölcsönadta Belgiumba. Az előző szezonban kiemelkedően futballozott, az nem volt kérdés, hogy nem sokáig marad a klubnál, az már igen, hogy mikor és mennyiért engedik el. Most ez is kiderült.

Felpörögtek az események a Premier League-ben, Harry Kane jövője is eldőlt:

Eldőlt, hogy hol folytatja Harry Kane

Lezárul(t) az átigazolási szezon egyik szappanoperája.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés