A házigazda Oroszország Horvátországgal játszik a négy közé jutásért, vélhetően hasonló taktikával, mint Spanyolország ellen.

Az oroszok a spanyolok elleni már az első perctől a tizenegyespárbajért játszottak, amit masszív védekezéssel elértek, majd hazaküldték a 2010-es világbajnokot. Horvátország is tizenegyesekkel jutott a nyolcba, Modricék Dániát ejtették ki.

Oroszország–Horvátország

Negyeddöntő; 20 óra

Hasonló forgatókönyv lehet ezen a meccsen, mint a spanyol–oroszon, talán kisebb horvát mezőnyfölénnyel, de azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy Csercseszov csapata huzamosabb ideig támadni fog, és nem arra akar játszani, hogy valahogy kihúzza a hosszabbításig. Érthető is ez, hiszen a horvát játékosok egyénileg képzettebbek, jobb futballisták, ha támadófociban akar versenyre kelni Oroszország, akkor annak sanszos, hogy az ő szempontjukban nem lesz jó vége.
A statisztikában bízhat Oroszország, hiszen a legutóbbi öt alkalommal, amikor a hazai csapat bejutott a nyolcba, akkor a negyeddöntőjét is megnyerte. Míg a horvátok a házigazdával 2014-ben és 1998-ban is összefutottak, mindkétszer kikaptak.

Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy Horvátország bejut a legjobb négy közé. Nem várunk gólgazdag meccset, egyik csapat sem fog igazán kinyílni, de Horvátország beszenvedi magát az elődöntőbe, mert remélhetőleg kétszer egymás után nem lehet úgy továbbjutni, hogy az egyik csapat a tizenegyesrúgásokra játszik.

A várható kezdőcsapatok

Oroszország: Igor Akinfejev–Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov, Vlagyimir Granat–Alekszandr Szamedov, Roman Zobnyin, Daler Kuzjajev, Alekszandr Golovin–Artyom Dzjuba

Horvátország: Danijel Subasic–Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic–Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic–Ante Rebic, Luka Modric, Ivan Perisic–Mario Mandzukic

A nap másik meccsén Anglia és Svédország találkozik. Anglia a favorit, de már láttunk több nagyobb meglepetést ezen a világbajnokságon, így olyan nagyon nem lepődnénk meg, ha az Ibrahimovic nélküli Svédország jutna tovább a négy közé. Az biztos, hogy teher nincs a svédeken, Angliától pedig a hazai drukkerek és a média is elvárja, 28 év után ismét a bejusson a legjobb négybe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés