Még ki sem rúgták Louis van Gaalt, és még José Mourinho sem írt alá a Manchester Unitedhez, de már meg is lenne az első igazolása a portugálnak. Hát ezért lehet ő a Special One.

Bajban van Van Gaal, mert hat meccs óta nyeretlen a csapattal, plusz közben még a Bajnokok Ligájának is búcsút inthettek. Természetesen az angol sajtó már azt is tudja, hogy a hollandnak csak két meccse maradt összesen, aztán jön majd a szabadúszóvá vált Mourinho, aki állítólag szóban már meg is egyezett a klubbal, és 5-6 évre ír majd alá az Old Traffordra.

Az elképzelés amúgy nem is annyira elképesztő, például 2013-ban, amikor Sir Alex Ferguson nyugdíjazta magát, első körben a portugált nézte ki utódjául, aki végül a Chelsea-t választotta. És hát Mou maga is bevallotta a napokban, hogy szívesen irányítani a Manchester Unitedet. Az más kérdés, hogy a Unitednél hosszútávra gondolnak, Mourinho pedig három évnél tovább sehol sem maradt meg a seggén.

Na de a sajtó annyira előreszaladt a dolgokkal, hogy a portugál már aláírt Manchesterbe, és már az első igazolására készül, aki az amúgy Alex Ferguson által is nagyon akart Wesley Sneijder lenne. Mourinho jól ismeri a 31 éves hollandot, a 2009–2010-es idényben együtt dolgoztak az Internél, és együtt hozták össze a triplázást (bajnoki cím + BL + az adott ország első számú kupája).

A transfermarkt.de viszonylag mértékadónak számít, a portál jelenleg 15 millió euróra tartja a Galatasaray játékosát, aki valószínűleg el tudná hagyni a török bajnokságot a Premier League-ért, a Manchester Unitedért vagy José Mourinhóért.

Azért mindent kezeljünk a helyén, mert a forrás: metro.co.uk / bleacherreport.com

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés