Az MU edzője ismét úgy érzi, hogy a csapatának nagyon nehéz, most épp a menetrend miatt.

A United csak 1–1-et játszott a Swansea-val, a PL-ben ez volt a 14. ikszük, továbbra is csak ötödiket. A bajnokin Shaw és Bailly is megsérült, a portugál szerint teljesen ki van merülve a csapat.

„Áprilisban kilenc meccset játszottunk, ez nem emberi, a 22 fős keres 13-14 főre fogyatkozott. Ha jó vagy, azért még büntetnek is. Ha bejutunk az Európa-liga döntőjébe, akkor szerdán játszunk, előtte vasárnap bajnoki van. Az is lehet, hogy a Palace ellen az utolsó fordulóban az U23-as csapatot jászatom.”

Panaszkodott Mourinho, aki amúgy is szeret kifogásokat keresni. Utána meg hozzátette, szerencse, hogy kiestek a kupából.

Bailly és Shaw mellett korábban Ibrahimovic és Rojo is megsérült, de Smalling, Pogba, Mata és Jones sem egészséges. Persze messze nem arról van szó, hogy az MU játssza a legtöbb meccset, azok a csapatok, amelyek még Európában is érdekeltek, mind rengeteg meccset játszanak.

A Manchester United az Európa-liga elődöntőjében a Celtával találkozik, a másik ágon Ajax–Lyon lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés