Szóban megegyezett új klubjával José Mourinho, aki kétéves szerződést ír alá.

Január óta nincs csapata José Mourinhónak, miután az AS Roma két és fél év után a gyengébb eredmények miatt kirúgta a portugál edzőt.

Mourinho sokáig nem maradt munka nélkül, a következő klubja a török Fenerbahce lesz.

A hírek szerint az egyik legnagyobb török klubbal szóban már megegyezett, kétéves szerződést ír alá, és hamarosan a hivatalos bejelentés is megtörténik.

A Fener 99 ponttal második helyen zárta a török ligát a Galatasaray mögött, Törökország rekordbajnoka 28 alkalommal nyert bajnokságot, legutóbb azonban 2014-ben tudta a tabella élén zárni a szezont.

Mourinho 20 év után először nem egy topligás csapatnak lesz a menedzsere. 2004-ben igazolt friss BL-győztesként a Portótól a Chelsea-be, majd az Inter, a Real Madrid, újra a Chelsea, a Manchester United, a Tottenham és az AS Roma edzője volt.

Ez is érdekelhet:

Mourinho miközben Artetát dicsérte, megemlítette a saját nagyságát is

José Mourinho szerint az esetében teljesen más volt a megközelítés, mint most Mikel Artetával szemben.

Mourinho: Valaki, aki keveset tud a futballról, kirúgott

Egy hónapja küldte el az AS Roma José Mourinhót, egész sokáig bírta, hogy ne szóljon valamit vissza.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

Carrick első meccsén a Manchester United lesimázta a Cityt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés