Nem kell egy bajnokságban dolgoznia a két edzőnek, hogy menjen a trash talk közöttük.
Pep Guardiola az őt zrikáló Liverpool-drukkereknek José Mourinhót idézve mutogatott, és emlékeztette a szurkolókat, hogy ő már hat angol bajnoki címet nyert. Mindezt azt követően, hogy csapata hétvégén kikapott az Anfielden.
Később megkérdezték Guardiolát a mutogatásról és szóba került a másik nagy mutogató, José Mourinho is, erre a katalán edző odaszúrt korábbi riválisának, hogy míg ő hatszor nyerte meg a Premier League-et, addig Mourinho mindössze háromszor.
A Fenerbahce jelenlegi edzőjét továbbra sem kell félteni, ha trash talkról van szó, Mourinho rögtön válaszolt Guardiolának, és végül simán megnyerte a kettejük kis külön szájkaraté-bajnokságát:
„Guardiola azt mondta, hogy ő hat PL-t nyert, én pedig hármat. Én azt a hármat azonban tisztán nyertem. Ha kikapnék, gratulálnék az ellenfelemnek, hogy jobb volt nálam. Én nem akarnék úgy nyerni, hogy közben 150 bírósági ügye van a klubomnak”
– szúrt oda a portugál, célozva arra, hogy a Manchester City ellen bírósági ügy van folyamatban, amelyben 115 pontban vádolja az angol bajnokság a pénzügyi szabályok megsértésével a manchesteri klubot.
Azt még azért hozzá kell tenni, hogy frappáns volt Mourinho válasza, de azért őt sem lehet felvenni az elegánsan veszítő edzők toplistájára.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)