Mindössze két dolgot kell teljesítenie az új klubnak.

A Manchester Unitednál megbukó portugál a Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy a következő szezonra visszatérne a vezetőedzői munkához, ehhez keres most megfelelő partnereket. Ehhez két tényezőnek kell megfelelnie a klubnak:

»empátia

»ambíció

Szerinte csak így lesz képes megfelelni a modern futball kihívásainak. Mourinhónak olyan klubra lesz szüksége, ahol nincsenek „belső konfliktusok”, ami érthető is, elvégre az MU-nál szinte mindenkivel összetűzésbe került, leginkább a csapat francia vezérével, Paul Pogbával.

A játékosok mai generációja nemcsak egyszerűen futballistákból áll, mindegyikük mögött ott van a család, az ügynök, a személyi kísérő, a kommunikációs igazgató, ezek a személyek mind zavaró tényezők. Ha nincs jelen az empátia a klub struktúrájában, akkor rengeteg ellentmondásos helyzet alakul ki, és ez nagyon-nagyon megnehezíti a munkát.

„A másik feltételem az, hogy a klubnak legyenek ambíciói. Hosszú távra tervezek, de olyan emberekkel szeretnék együtt dolgozni, akiket kedvelek, és szeretem velük a közös munkát, valamint azonos a gondolkodásunk.”

Amióta nem ő a Man. United menedzsere, az új edzővel, Solskjaerral a Premier League-ben és az FA-kupában 13 meccsen veretlen a csapat, egyedül a BL-ben kaptak ki, a PSG kapta el őket az Old Traffordon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kós Hubert és Márton Luana az év sportolója

Szoboszlai visszafogottan vette tudomásul, hogy rúgott egy piszkosul nagy gólt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés