Nem sok van már hátra José Mourinho második Chelsea-korszakából, a harmadik évben ismét megbukik. Mint mindenhol. A játékosai pocsék formában vannak, és azt hallani, nem is bírják már annyira a fejét, és az egyik meg is buktathatja. Mou meg már máshol kilincsel.

Mou a harmadik évére kinyírja a játékosait, legalábbis a számok és Capello is ezt mondják, láthattuk az Internél és a Realnál, és korábban a Chelsea-nél is. És most is: tíz forduló után a 15. a csapat, gyakorlatilag mindenki formán kívül van, és a hangulat is síri az öltözőben.

"Mourinho másfél-két év alatt kiégeti a játékosait. Én már hallottam ezt róla a madridi időszakában is, most a londoni tevékenysége erre csak megerősítés" – mondta nemrég Capello a Fox Sportnak.

Hogy kiégtek-e, nem tudni, de az nyilvánvaló, hogy a bajnoki cím után most már a négy közé kerülés is csoda lenne, annyira hitványul kezdte a szezont a londoni együttes. Egyre több sztár kerül ki a kezdőből, egyre többen zsörtölődnek, és erre még a jó öreg José is rásegít azzal, hogy meg is alázza őket.

Eden Hazard a legjobb példa, aki maga is elismerte, hogy rosszul megy neki, ki is került a csapatból, de Mou fura módon motiválja. Padoztatja, majd beküldi a nyolcvanvalahanyadik percben. Hazard egy világklasszis, aki Mou szerint Messivel és Ronaldóval említhető egy lapon, nem biztos, hogy így oldható meg a formajavulás, de persze ő jobban ért hozzá. De Didi Hamann szerint ezzel végleg elveszítheti játékosa(i) bizalmát.

Erre mi történik a Stoke City elleni Ligakupa-meccsen? Eden Hazard kihagyott tizenegyese után kiesik a Chelsea.

És eközben állítólag Mourinho már érdeklődött az Internél és a PSG-nél is, lehet, hogy megelőzné a kirúgást, vagy csak felkészül a távozásra. (Mondjuk 30 millió fontos végkielégítést lehet, hogy mi is megvárnánk.) Főleg utóbbi csapatra van ráizgulva, mert akkor Franciaországban is bajnok lehetne, ami már az ötödik különböző ország bajnoki aranya lenne. Csak épp Blanc-nal jó a PSG, vezetik a bajnokságot, jól mennek a BL-ben is. Bár a katari tulaj már régóta csábítja Moút.

Ja és a Monaco már állítólag tárgyalt is vele, legalábbis Alessandro Proto kisebbségi tulajdonos ezt mondta: "Szombat este felvettük a kapcsolatot José Mourinhóval az AS Monaco irányításával kapcsolatban."

Megy, vagy mennie kell? Hazard kirúgatta? A hétvégén kiderülhet a Liverpool ellen.

Most 38-szoros pénzt nyerhet az, aki megfogadja a Chelsea bajnoki címét és bejön. Bevállalod?

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában